VKLA 16. Vereins Service Cup U13 Munderkingen

 

16. VEREINS SERVICE CUP U13 MUNDERKINGEN

2013. január 12. – 13.

Eddigi sikeres szerepléseink miatt, ismét meghívást kaptunk a németországi Munderkingenben rendezett teremtornára, melyet évről-évre az U13-as korosztálynak szerveznek. A hagyományoknak megfelelő erősségű nemzetközi futball seregszemle jött létre idén is, 12 ország 30 csapata nevezett az eseményre. A 2000-es születésű fiúkból álló csapatunk erősségét ismerve joggal bíztunk a minél jobb szereplésben, igaz, egy ilyen rapid versenyen, - ahol a csoportmeccseken egyszer 9 perc, azután egyszer 10 perc a játékidő - nehéz jóslásokba bocsátkozni, hiszen bármi megtörténhet, akárcsak az ellenkezője.. :-)

A sorsolásnál a D jelű hatosba kerültünk, és az első játéknapon a helyi Dettingen gárdáját magabiztosan múltuk felül, majd az AC Fiorentina B csapatát még simábban. Ezután a markáns FC Luzernnel remiztünk, végül a rendező Munderkingen egyes csapata is fejet hajtott előttünk. A második játéknapon még egy csoportmeccs várt csapatunkra, ahol az Eintracht Frankfurt U12-es csapata ellen döntetlent értünk el, így a hármas holtversenyt a gólkülönbség döntötte el, aminek következtében a Luzern, és az E. Frankfurt mögött, a harmadik pozícióból léptünk tovább a 16 közé.

Csoportmérkőzések eredményei:

VKLA – Dettingen   5 – 2    Gól: Bencze 2, Szabó, Csalár, Módly

VKLA – AC Fiorentina B   4 – 0    Gól: Szabó, Bach, Feka, Radnó

VKLA – FC Luzern   2 – 2    Gól: Bencze, Szabó

VKLA – Munderkingen I   5 – 2    Gól: Feka 2, Bencze, Szabó, Bach

VKLA – E.Frankfurt U12   3 – 3    Gól: Bencze, Bach, Szabó

A második csoportkörben kiegyensúlyozott mezőnybe kerültünk, ahol először a szlovén Maribort minimális különbséggel gyűrtük le, ezután a Mainz ellen élvezetes meccsen Bencze utolsó másodpercben lőtt góljával ( aminek még lesz érdekes vonatkozása a későbbiekben ) döntetlent játszottunk, majd hátrányból fordítva a Fiorentina A csapatát is megadásra késztettük.

Középdöntő eredményei:

VKLA – Maribor   1 – 0    Gól: Szabó

VKLA – Mainz   3 – 3    Gól: Radnó, Szabó, Bencze

VKLA – AC Fiorentina A   2 – 1    Gól: Csongvai 2

                 

A legjobb négy közé jutásért a VfB Stuttgart ellen mérkőztünk, és remek játékot produkálva egy gólos győzelmet arattunk, teljesen megérdemelten. Megjegyzendő, hogy Szabó szépségdíjas, igazi kispályás, palánkos gólt szerzett, melyre joggal csettintettek a nézők is. Az elődöntőben újra mainzi sportbarátainkkal találkoztunk. Kiegyenlített volt a játék, vezetést szereztek a németek, majd letámadásunknak köszönhetően egy orbitális kapushiba után egyenlítettünk, ám akárcsak az első találkozásunkkor, most is esett egy gól másodpercekkel a vége előtt, ezt azonban a Mainz szerezte, így ők jutottak a fináléba. nekünk maradt a 3. helyért rendezett mérkőzés, de a nagyon erős E.Fankfurttal nem bírtunk, így a negyedik helyen zárt U13-as csapatunk.

Negyeddöntő: VKLA – VfB Stuttgart   2 – 1    Gól: Szabó, Feka

Elődöntő: VKLA – Mainz   1 – 2    Gól: öngól

3. helyért: VKLA – E. Frankfurt   1 – 2    Gól: Feka

Döntő: Schalke 04 – Mainz   3 – 0

A torna végeredménye: 1. Schalke 04, 2. FSV Mainz 05, 3. Eintracht Frankfurt U13, 4. VASAS KUBALA AKADÉMIA, 5. AS Trencin ( szlovák ), VfB Stuttgart, FC Bayern München, Millwall FC ( angol ).

Rendkívül erős mezőnyben, nagy csapatokat megelőzve, remek teljesítményt nyújtottak a Kubalás fiúk, a korábbi évekhez hasonlóan játékukkal elismerést váltottak ki edzőkből, ellenfelekből, és a nézőkből. A csapat minden tagja dicséretet érdemel, hiszen igazi csapatként működtek együtt. A keret: Bach Botond, Banka Gábor, Bánfalvi Dániel, Bencze Márk, Besze Hunor, Csalár Ákos, Csongvai Áron, Feka Márk, Módly Márk, Radnó Gergely, Szabó Levente, Temesvári Attila.

Ezúton is köszönetet mondunk Gáncsos Orsolyának, aki tolmácsként segítségére volt küldöttségünknek, és Szabó Bálintnak, aki Németországban élve már évek óta figyelemmel kíséri, és segíti ott tartózkodásunkat!

Hajrá, Vasas Kubala!

2013.01.15. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 ETO FC GYŐR 14 9 2 3 29
    2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 8 2 4 26
    3 FERENCVÁROSI TC 14 8 1 5 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 4 4 22
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 5 3 6 18
    6 MTK BUDAPEST 14 4 3 7 15
    7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 4 2 8 14
    8 DVSC-DLA 14 3 1 10 10
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 16 13 2 1 41
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 9 3 3 30
    3 FERENCVÁROSI TC 15 6 5 4 23
    4 MTK BUDAPEST 14 6 3 5 21
    5 ETO FC GYŐR 15 4 5 6 17
    6 DVSC-DLA 16 4 2 10 14
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 3 5 8 14
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 1 5 9 8
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 16 14 2 0 44
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 8 1 6 25
    3 DVSC-DLA 16 8 1 7 25
    4 FERENCVÁROSI TC 14 6 2 6 20
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 6 2 7 20
    6 ETO FC GYŐR 15 4 4 7 16
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 3 4 8 13
    8 MTK BUDAPEST 14 3 0 11 9
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 16 11 4 1 37
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 11 4 1 37
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 11 2 3 35
    4 DVSC-DLA 16 8 5 3 29
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 7 6 3 27
    6 PMFC 16 8 2 6 26
    7 ETO FC GYŐR 16 7 3 6 24
    8 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 6 5 4 23
    9 MTK BUDAPEST 16 5 4 7 19
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 16 5 3 8 18
    11 PAKSI FC 16 5 2 9 17
    12 FERENCVÁROSI TC 16 4 5 7 17
    13 DVTK 16 4 4 8 16
    14 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 16 5 0 11 15
    15 UTE 16 2 6 8 12
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 0 1 14 1
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 14 2 0 44
    2 FERENCVÁROSI TC 16 14 1 1 43
    3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 15 12 0 3 36
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 10 2 4 32
    5 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 10 1 4 31
    6 MTK BUDAPEST 16 9 1 6 28
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 16 9 0 7 27
    8 UTE 15 6 2 7 20
    9 ETO FC GYŐR 16 6 1 9 19
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 6 0 9 18
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 4 2 10 14
    12 PMFC 16 4 1 11 13
    13 DVTK 16 3 2 11 11
    14 PAKSI FC 16 2 5 9 11
    15 MOL FEHÉRVÁR FC 16 2 3 11 9
    16 DVSC-DLA 16 2 3 11 9
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 10 1 0 31
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 3 0 8 9
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 7 0 4 21
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 8 0 3 24
    5 REAC SPORTISKOLA SE 11 1 0 10 3
    6 DOROGI FC 11 1 1 9 4
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 10 0 1 30
    8 BVSC-ZUGLÓ 11 1 1 9 4
    9 BUDAÖRS 11 3 2 6 11
    10 KELEN SC 11 7 1 3 22
    11 UTE 11 5 2 4 17
    12 DUNAHARASZTI MTK 11 5 2 4 17
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 10 1 0 31
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 3 2 6 11
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 3 1 7 10
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 0 2 9 2
    5 REAC SPORTISKOLA SE 11 3 3 5 12
    6 DOROGI FC 11 4 2 5 14
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 9 0 2 27
    8 BVSC-ZUGLÓ 11 0 2 9 2
    9 BUDAÖRS 11 3 4 4 13
    10 KELEN SC 11 6 2 3 20
    11 UTE 11 10 1 0 31
    12 DUNAHARASZTI MTK 11 4 2 5 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    2 DOROGI FC 8 6 1 1 19
    3 NYERGESÚJFALU SE 8 6 1 1 19
    4 ÚFC 8 5 1 2 16
    5 VÁC VÁROS LSE 8 4 1 3 13
    6 BSE PALÓC FARKASOK USE 8 3 0 5 9
    7 CSEPEL FC 8 1 1 6 4
    8 BVSC-ZUGLÓ 8 1 1 6 4
    9 ASTRA-ALEF HFC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 AIRNERGY FC-BMTE 11 10 0 1 30
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 8 1 2 25
    3 BUDAÖRS 11 8 1 2 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 0 4 21
    5 ASTRA-ALEF HFC 11 4 2 5 14
    6 ÚFC 11 2 1 8 7
    7 DVTK 11 2 0 9 6
    8 MERCEDES-KLC 11 0 1 10 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚFC 10 10 0 0 30
    2 COMPLEXPRESS-METIS NFC 10 8 1 1 25
    3 MONORI SE 10 7 1 2 22
    4 NYÍRSÉG NŐI SC 10 7 0 3 21
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 6 1 3 19
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 4 1 5 13
    7 BVSC-ZUGLÓ 10 3 1 6 10
    8 VÁC-DEÁKVÁR SE 10 3 1 6 10
    9 REAC SISE-FEMINA 10 3 0 7 9
    10 UFC GYÖMRŐ 10 1 0 9 3
    11 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 MAGYAR MÉLYÉPÍTŐ-HSE 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu