VKLA Bővülő szindikátusi kapcsolatok

A sikeres első lépéseket követően, úgy láttuk, hogy az érdeklődés számottevő Szindikátusi programunk iránt.

Partneri kapcsolataink bővítése érdekében, olyan együttműködő sportszervezetek szerepvállalását terveztük, és tettünk lépéseket ennek érdekében, akikkel mint szindikátusi tagokkal érdemi munkát tudunk végezni.

Javaslatainkat egyeztettük egy szakmai értekezlet keretében, ezáltal kijelölésre kerültek az általunk felállított szempontrendszernek megfelelő klubok.

 A sikeres előzetes egyeztetéseket követően a héten - szerdán - a Vasas Pasaréti Sportcentrumában egy úgynevezett bemutatkozó, programismertető értekezletet tartottunk. Várakozáson felüli volt a megjelenés, amit az érdeklődés mellett a megjelentek saját egyesületükkel szembeni felelős magatartásnak ítélünk.

A program az alábbiak szerint alakult:

  • Az akadémia bemutatása
  • Szindikátusi célok, Vasas Kubala Akadémia játékos politikája, a scouting tevékenység
  • A Vasas Kubala Akadémia szakmai programja, működtetése.
  • Észrevételek, kérdések az együttműködéssel kapcsolatos felvetések

A megjelentek aktívan szerepet vállaltak, így a Csepel FC, az Ikarus, a Gerrzo kft, a Dorog FC, a Cegléd, az Eötvös SE, az ASK Gázgyár vezetői és edzői az egyesületük szempontjából értékelték és véleményezték a hallottakat.

Az érdemi felszólalások megerősítették, hogy egy közös partnerség elősegítheti a résztvevők egyéni terveinek beteljesülését.

Úgy ítéljük meg, hogy tettünk egy újabb lépést a szindikátusi kapcsolatok területén, s reményeink szerint az együttműködések kiteljesedése elősegíti a résztvevők, így a Vasas Kubala Akadémia szakmai munkásságának eredményességét a magyar labdarúgás érdekében.

 

 

2013.10.11. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 28 21 4 3 67
    2 PMFC 28 20 4 4 64
    3 MOL VIDI FC 28 20 3 5 63
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 28 20 2 6 62
    5 ZTE AKADÉMIA 28 13 8 7 47
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 28 14 2 12 44
    7 UTE 28 14 1 13 43
    8 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 28 12 4 12 40
    9 PAKSI FC 28 11 6 11 39
    10 ÚFC 28 11 5 12 38
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 28 9 2 17 29
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 28 8 3 17 27
    13 SZOLNOKI MÁV UP. FC 28 7 2 19 23
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 27 7 1 19 22
    15 BUDAI FUTBALL CLUB 27 5 5 17 20
    16 SZEKSZÁRDI UFC 28 2 6 20 12
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 28 18 7 3 61
    2 MOL VIDI FC 28 18 5 5 59
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 28 17 8 3 59
    4 UTE 27 17 3 7 54
    5 PAKSI FC 28 14 5 9 47
    6 ZTE AKADÉMIA 28 13 7 8 46
    7 ÚFC 28 12 8 8 44
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 28 12 7 9 43
    9 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 28 11 6 11 39
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 28 10 6 12 36
    11 PMFC 27 10 5 12 35
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 28 8 5 15 29
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 28 6 9 13 27
    14 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 28 6 4 18 22
    15 BUDAI FUTBALL CLUB 28 5 5 18 20
    16 SZEKSZÁRDI UFC 28 0 2 26 2
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 28 23 2 3 71
    2 MOL VIDI FC 28 18 2 8 56
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 28 15 3 10 48
    4 UTE 27 14 5 8 47
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 28 14 3 11 45
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 28 13 5 10 44
    7 GYIRMÓT SE GYŐR 28 13 4 11 43
    8 ÚFC 28 12 7 9 43
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 28 12 7 9 43
    10 BUDAI FUTBALL CLUB 28 11 7 10 40
    11 ZTE AKADÉMIA 28 11 6 11 39
    12 PAKSI FC 28 11 5 12 38
    13 PMFC 27 11 4 12 37
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 28 8 3 17 27
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 28 3 0 25 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 28 1 3 24 6
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 28 24 3 1 75
    2 HONVÉD-MFA 28 20 5 3 65
    3 MTK BUDAPEST 28 15 7 6 52
    4 FERENCVÁROSI TC 28 14 6 8 48
    5 MOL VIDI FC 28 13 6 9 45
    6 DVSC-DLA 28 13 5 10 44
    7 ETO FC GYŐR 28 11 8 9 41
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 28 11 7 10 40
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 28 10 4 14 34
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 28 9 7 12 34
    11 DVTK 28 10 3 15 33
    12 UTE 28 9 5 14 32
    13 VASAS KUBALA AKADÉMIA 28 7 6 15 27
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 28 7 2 19 23
    15 PMFC 28 6 4 18 22
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 28 4 4 20 16
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 28 21 2 5 65
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 28 20 4 4 64
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 28 20 3 5 63
    4 DVSC-DLA 28 17 5 6 56
    5 FERENCVÁROSI TC 28 16 4 8 52
    6 MTK BUDAPEST 27 15 4 8 49
    7 DVTK 28 13 1 14 40
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 28 11 4 13 37
    9 ETO FC GYŐR 27 11 4 12 37
    10 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 28 8 7 13 31
    11 MOL VIDI FC 28 8 5 15 29
    12 PMFC 28 8 4 16 28
    13 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 28 8 2 18 26
    14 UTE 28 7 3 18 24
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 28 6 3 19 21
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 28 5 3 20 18
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 20 2 0 62
    2 FERENCVÁROSI TC 22 18 1 3 55
    3 BUDAÖRS 22 14 3 5 45
    4 DUNAHARASZTI MTK 22 12 3 7 39
    5 REAC SPORTISKOLA SE 22 10 3 9 33
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 9 4 9 31
    7 KELEN SC 22 8 6 8 30
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 9 1 12 28
    9 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 4 5 13 17
    10 BVSC-ZUGLÓ 22 4 4 14 16
    11 UTE 22 3 4 15 13
    12 DOROGI FC 22 3 0 19 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 22 18 4 0 58
    2 UTE 22 17 1 4 52
    3 KELEN SC 22 14 4 4 46
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 14 2 6 44
    5 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 11 8 3 41
    6 DUNAHARASZTI MTK 22 7 5 10 26
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 7 4 11 25
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 7 4 11 25
    9 BVSC-ZUGLÓ 22 6 3 13 21
    10 BUDAÖRS 22 4 4 14 16
    11 REAC SPORTISKOLA SE 22 2 4 16 10
    12 DOROGI FC 22 2 3 17 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 15 12 2 1 38
    2 FC HATVAN 16 11 2 3 35
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 10 0 5 30
    4 DVTK 15 6 3 6 21
    5 VÁC VLSE 15 6 2 7 20
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 15 6 1 8 19
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 5 2 8 17
    8 BALMAZÚJVÁROSI FC 14 4 2 8 14
    9 KAZINCBARCIKA 14 0 0 14 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 11 2 0 35
    2 AIRNERGY FC-BMTE 13 11 1 1 34
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14 8 1 5 25
    4 DLA-DEAC 12 7 0 5 21
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 6 2 5 20
    6 DVTK 13 2 1 10 7
    7 MERCEDES-KLC 13 1 2 10 5
    8 ÚFC 13 1 1 11 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu