VKLA Irány Göteborg!

A páratlan méretű eseményt – amelyre egy-egy évben több mint hetven országból érkeznek csapatok – ifjúsági világkupaként is szokták emlegetni. Olyan később fényes karriert befutott futballisták fordultak itt meg ifjú korukban, mint Alan Shearer, Xabi Alonso, Sheyi Adebayor, Ze Roberto vagy éppen Gyepes Gábor. Göteborgban ilyenkor egy hétre szinte teljesen leáll az élet, minden a torna, valamint a résztvevő gyerekek körül forog.

Vasas Kubala Akadémia U18

Idén már harmadik alkalommal vehetnek részt a Vasas akadémistái a Gothia Kupán. Első alkalommal 2010-ben, még a nyílt kategóriában szerepelt U19-es és U17-es együttesünk, idén azonban már – akárcsak tavaly – a meghívásos „TIPSELIT” mezőnyben játszhatnak az U18-as korú kubalás fiúk, ahova 12 svéd és 12 külföldi csapatot invitáltak meg a rendezők. Isa Gábor tanítványait, a „6-os csoportba” sorolták, két svéd, az IF FF Hammarby és a BK Häcken, valamint a brazil Paulista FC társaságába.

A Vasas Kubala Akadémia U18-as csapatának tagjai másfél hete fejezték be a nyári vakációjukat, és azóta készülnek erre a tornára, valamint az idény további megmérettetéseire.

Isa Gábor vezetőedző:
- Szeretnénk jól helytállni Svédországban, ám két meghatározó játékosunk, Berecz Zsombor és Varga Szabolcs ezekben a napokban a magyar korosztályos válogatott tagjaként Japánban vendégszerepel. Megfelelő helyettesítésük érdekében két „túlkoros” 1994-es, és két fiatalabb 1996-os születés játékos is velünk készül ezekben a hetekben.
Taktikai és fizikai felkészítés egyaránt szerepelt eddig a műsoron és a későbbiekben sem lesz ez másként. Sokat gyakoroljuk azt az egységes játékstílust, amely remélem hamarosan védjegyévé válik a Vasas Kubala Akadémia csapatainak.

2012.07.10. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 ETO FC GYŐR 14 9 2 3 29
    2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 8 2 4 26
    3 FERENCVÁROSI TC 14 8 1 5 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 4 4 22
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 5 3 6 18
    6 MTK BUDAPEST 14 4 3 7 15
    7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 4 2 8 14
    8 DVSC-DLA 14 3 1 10 10
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 20 16 3 1 51
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 13 3 3 42
    3 MTK BUDAPEST 18 8 3 7 27
    4 FERENCVÁROSI TC 19 7 6 6 27
    5 DVSC-DLA 19 6 2 11 20
    6 ETO FC GYŐR 19 4 7 8 19
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 3 5 11 14
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 17 1 5 11 8
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 18 15 2 1 47
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 11 2 6 35
    3 DVSC-DLA 19 11 1 7 34
    4 FERENCVÁROSI TC 18 8 2 8 26
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 7 3 8 24
    6 ETO FC GYŐR 17 4 4 9 16
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 18 3 4 11 13
    8 MTK BUDAPEST 17 4 0 13 12
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 19 14 4 1 46
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 13 5 1 44
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 12 3 4 39
    4 DVSC-DLA 19 10 5 4 35
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19 9 6 4 33
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 8 6 4 30
    7 ETO FC GYŐR 18 8 3 7 27
    8 PMFC 18 8 2 8 26
    9 DVTK 18 6 4 8 22
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 7 0 12 21
    11 MTK BUDAPEST 19 5 6 8 21
    12 FERENCVÁROSI TC 19 4 7 8 19
    13 PAKSI FC 18 5 3 10 18
    14 MOL FEHÉRVÁR FC 19 5 3 11 18
    15 UTE 19 2 6 11 12
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 1 1 16 4
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 16 3 0 51
    2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 19 16 0 3 48
    3 FERENCVÁROSI TC 19 15 2 2 47
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 13 2 4 41
    5 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 13 1 4 40
    6 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 10 2 7 32
    7 MTK BUDAPEST 19 9 2 8 29
    8 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 7 0 11 21
    9 UTE 19 6 3 10 21
    10 ETO FC GYŐR 18 6 2 10 20
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19 5 2 12 17
    12 DVTK 18 4 2 12 14
    13 PAKSI FC 18 3 5 10 14
    14 PMFC 18 4 1 13 13
    15 DVSC-DLA 19 3 4 12 13
    16 MOL FEHÉRVÁR FC 19 2 3 14 9
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 12 11 1 0 34
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 13 3 1 9 10
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 13 9 0 4 27
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 12 8 0 4 24
    5 REAC SPORTISKOLA SE 13 2 0 11 6
    6 DOROGI FC 13 1 1 11 4
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 11 1 1 34
    8 BVSC-ZUGLÓ 13 2 1 10 7
    9 BUDAÖRS 12 3 2 7 11
    10 KELEN SC 13 8 2 3 26
    11 UTE 13 6 3 4 21
    12 DUNAHARASZTI MTK 12 5 2 5 17
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 13 12 1 0 37
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 13 3 2 8 11
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 13 4 1 8 13
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 13 0 2 11 2
    5 REAC SPORTISKOLA SE 13 5 3 5 18
    6 DOROGI FC 13 5 2 6 17
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 11 0 2 33
    8 BVSC-ZUGLÓ 13 0 2 11 2
    9 BUDAÖRS 12 3 4 5 13
    10 KELEN SC 13 7 2 4 23
    11 UTE 13 12 1 0 37
    12 DUNAHARASZTI MTK 12 4 2 6 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    2 DOROGI FC 8 6 1 1 19
    3 NYERGESÚJFALU SE 8 6 1 1 19
    4 ÚFC 8 5 1 2 16
    5 VÁC VÁROS LSE 8 4 1 3 13
    6 BSE PALÓC FARKASOK USE 8 3 0 5 9
    7 CSEPEL FC 8 1 1 6 4
    8 BVSC-ZUGLÓ 8 1 1 6 4
    9 ASTRA-ALEF HFC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 AIRNERGY FC-BMTE 12 11 0 1 33
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12 8 1 3 25
    3 BUDAÖRS 11 8 1 2 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 0 4 21
    5 ASTRA-ALEF HFC 11 4 2 5 14
    6 DVTK 12 3 0 9 9
    7 ÚFC 11 2 1 8 7
    8 MERCEDES-KLC 12 0 1 11 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚFC 12 11 1 0 34
    2 COMPLEXPRESS-METIS NFC 12 10 1 1 31
    3 MONORI SE 12 9 1 2 28
    4 NYÍRSÉG NŐI SC 11 8 0 3 24
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12 7 2 3 23
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 4 1 5 13
    7 BVSC-ZUGLÓ 12 3 1 8 10
    8 VÁC-DEÁKVÁR SE 12 3 1 8 10
    9 REAC SISE-FEMINA 11 3 0 8 9
    10 UFC GYÖMRŐ 11 1 0 10 3
    11 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 MAGYAR MÉLYÉPÍTŐ-HSE 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu