VKLA Tovább folytatódik az együttműködés a holland SBV Vitesse klubjával

A Vasas Kubala Akadémia 2016.05.11-én három éves együttműködési megállapodást írt alá a holland élvonalbeli SBV Vitesse labdarúgó klubbal, annak székhelyén, Arnhemben. Az együttműködés célja az volt, hogy a két klub az elkövetkezendő években szoros kapcsolatban legyen szakmai munka tekintetében, valamint minél több minőségi magyar labdarúgót neveljenek, akik lehetőséget kaphatnak akár a holland élvonalban történő bemutatkozásra is. A Vasas Kubala Akadémia ezzel egy komplex nemzetközi rendszerbe is bekerült, így a magyar élvonal után egy nyugat-európai lehetőséget is kínál tehetséges játékosainak. Akadémiánk szakemberei és labdarúgói ebben az évben különböző eseményeken vettek részt Hollandiában, illetve a Vitesse szakemberei és játékosai is több alkalommal látogattak Akadémiánkra. Az együttműködési megállapodás - az elmúlt évek többlépcsős programjának részeként - 2017 őszén újabb szinthez érkezett. Napokon belül - a holland partner meghívására - sor kerül egy szakmai utazásra, melynek során U14-15-ös korosztályaink és szakmai stábunk látogat Hollandiába. A tervezett programban szerepel többek között három-három felkészülési mérkőzés (az SBV Vitesse a Feyenoord és a FC Midtjylland ellen), illetve több területen szakmai továbbképzés is napirenden lesz. Az öt napos eseményre 2017.10.15-19. között kerül sor.

2017.10.12. 12:25

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu