A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

U13 Ezüstérem a Kapusháborún

Idén kétséget kizáróan rekordlétszámmal, vagyis összességében 155 fővel került megrendezésre a hatodik Kapusháború, melynek helyszíne a szegedi Felső Tisza-parti stadion volt. Az eddigi évektől eltérően ezúttal a megszokott, nyílt, +35-ös és női kategória mellett már az utánpótláskorú kapusok U13-as és U14-es korosztályokban mérhették össze erejüket. A fiatalabbaknál előkelő helyezést ért el a Vasas Kubala Akadémia U13-as hálóőre, ugyanis Ménesi Edvárd ezüstéremmel tért haza a viadalról.

Ménesi Edvárd 2017 februárjától futballozik Akadémiánkon, ugyanis akkor költözött fel a fővárosba édesanyjával és a testvérével Szegedről. Tehetséges kapusunk számára extra élménnyel indult a nyári pihenés:

-Június 24-én részt vettem a Szegeden a hatodik alakalommal megrendezésre kerülő Mazeti kapusháborún, ahol a 2. helyezést értem el U13-as korosztályban. A hálóőrök háborújára az ország egész területéről jelentkeznek kapusok, az idén U13, U14, női, nyílt és +35 kategóriákban, összesen 150-en.

Edvárd számára nem csupán nagyszerű élmény volt a program, hanem szakmai szempontokat is figyelembe vett, mikor eldöntötte a nevezését.

-Fontos volt számomra ez a verseny, egy erőmérő, hiszen Szegeden futballoztam az Akadémia előtt, és sokan most láttak azóta először védeni. Nagy hőség volt egész nap, de rendkívül jól éreztem magam. Az elődöntőben az eddigi legjobb formámat sikerült hozni. Megmutathattam a képességeimet és azt, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit fejlődtem az Akadémián. Sokan gratuláltak a fejlődésemhez és meglepődve tapasztaltam, hogy idegenek is emlékeztek rám tavalyról, amikor 4. helyezést sikerült elérnem. Azt mondták: „meglátszik, milyen magas szintű képzést kapsz”.

Fiatal játékosunk természetesen boldog a második helyezés miatt, de profi mentalitását bebizonyítva elárulta, hogy célja nem volt más, mint legjobbnak lenni!

-Bevallom őszintén, hogy a célom a dobogó legfelső foka volt, így kicsit szomorú voltam a 2. helyezésért. A döntőben egy hajszál választott el az 1. helytől... Aki ismeri a kapusháború szabályait, az tudja, hogy egy 4 percig vagy 4 gólig tartó küzdelemről van szó, ami nagy összpontosítást kíván, melyet szinte az utolsó pillanatig sikerült fenntartanom. A döntő végét gyorsan le akartam zárni, amivel az ellenfelemnek sikerült pontot szereznie, így 2. lettem.

A nyári pihenésből csupán néhány nap maradt, hamarosan elrajtol a 2017/18-as bajnoki évad, így Edvárd is megkezdi a felkészülést.

-Új tapasztalataimmal vágok neki a következő szezonnak. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Vasas Kubala Akadémián futballozhatok és céljaim szerint sikereimmel öregbíthetem az Akadémia hírnevét!

2017.07.10. 22:53

Vissza

  •   M GY D V P
    1 TISZAKÉCSKEI LC 30 20 7 3 67
    2 GYULAI TERMÁL FC 30 19 7 4 64
    3 MONOR SE 30 19 7 4 64
    4 VASAS FC II. 30 20 2 8 62
    5 ESMTK 30 18 8 4 62
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 30 12 7 11 43
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 30 11 7 12 40
    8 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 30 9 11 10 38
    9 TISZAFÖLDVÁR SE 30 10 7 13 37
    10 CSEPEL SC 30 8 5 17 29
    11 METON-FC DABAS SE 30 8 5 17 29
    12 MARTFŰI LSE 30 8 5 17 29
    13 PÉNZÜGYŐR SE 30 7 6 17 27
    14 BKV ELŐRE 30 6 9 15 27
    15 SZOLNOKI MÁV FC 30 7 4 19 25
    16 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 30 6 7 17 25
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 15 5 2 50
    2 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 12 4 6 40
    3 MTK Budapest 22 12 3 7 39
    4 Vasas Kubala Akadémia 22 12 2 8 38
    5 Ferencvárosi TC 22 11 5 6 38
    6 BUDAPEST HONVÉD FC 22 11 3 8 36
    7 DVTK 22 10 5 7 35
    8 DVSC 22 9 2 11 29
    9 ETO FC Győr 22 8 3 11 27
    10 Illés Akadémia 22 6 2 14 20
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 22 4 3 15 15
    12 UTE 22 2 3 17 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 22 13 6 3 45
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 22 12 6 4 42
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 11 5 6 38
    4 ETO FC Győr 22 10 7 5 37
    5 Ferencvárosi TC 22 11 3 8 36
    6 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 22 9 5 8 32
    7 Illés Akadémia 22 7 9 6 30
    8 MTK Budapest 22 8 4 10 28
    9 DVTK 22 7 4 11 25
    10 DVSC 22 5 6 11 21
    11 Fehérvár FC 22 5 1 16 16
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 4 4 14 16
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD FC 22 15 3 4 48
    2 Vasas Kubala Akadémia 22 15 3 4 48
    3 DVSC 22 11 4 7 37
    4 Ferencvárosi TC 22 10 6 6 36
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 9 7 6 34
    6 ETO FC Győr 22 9 4 9 31
    7 MTK Budapest 22 9 2 11 29
    8 ZTE FC 22 8 3 11 27
    9 PMFC 22 8 1 13 25
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 7 4 11 25
    11 Illés Akadémia 22 6 1 15 19
    12 DVTK 22 4 4 14 16
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 22 15 6 1 51
    2 Ferencvárosi TC 22 12 5 5 41
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 9 7 6 34
    4 DVSC 22 9 7 6 34
    5 BUDAPEST HONVÉD FC 22 7 9 6 30
    6 Vasas Kubala Akadémia 22 8 5 9 29
    7 Illés Akadémia 22 8 4 10 28
    8 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 8 3 11 27
    9 Gödöllői SK 22 7 4 11 25
    10 ETO FC Győr 22 7 4 11 25
    11 ZTE FC 22 7 2 13 23
    12 DVTK 22 5 4 13 19
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 27 19 4 4 61
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 27 16 2 9 50
    3 Ferencvárosi TC 27 15 4 8 49
    4 DVSC 27 14 2 11 44
    5 DVTK 27 13 5 9 44
    6 Vasas Kubala Akadémia 27 10 6 11 36
    7 ETO FC Győr 27 10 6 11 36
    8 Illés Akadémia 27 9 5 13 32
    9 BUDAPEST HONVÉD FC 27 6 7 14 25
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 27 2 1 24 7
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 20 19 1 0 58
    2 EGER SE 20 16 1 3 49
    3 CSEPEL TC 20 16 0 4 48
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 13 3 4 42
    5 TIGRE HFC VASAD 20 10 3 7 33
    6 KECSKEMÉTI LC 20 9 0 11 27
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 20 8 2 10 26
    8 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 20 6 2 12 20
    9 GÖDÖLLŐI SK 20 4 0 16 12
    10 SALGÓTARJÁNI VSE 20 3 0 17 9
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 20 0 0 20 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 18 17 0 1 51
    2 EGER SE 18 15 1 2 46
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 14 1 3 43
    4 DVSC-DEAC 18 10 1 7 31
    5 BVSC-ZUGLÓ 18 8 2 8 26
    6 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 18 6 3 9 21
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 18 5 3 10 18
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 18 4 2 12 14
    9 FC HATVAN 18 3 3 12 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 18 0 0 54
    2 PAKSI SE 18 16 0 2 48
    3 SZEKSZÁRDI UFC 18 13 1 4 40
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 18 11 2 5 35
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 18 10 0 8 30
    6 DUNAÚJVÁROS PASE 19 6 3 10 20
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 6 1 11 19
    8 KELEN SC 18 5 0 13 15
    9 PÉCSI VASUTAS SK 18 1 0 17 3
    10 CSEPEL TC 18 1 0 17 3
    11 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 17 2 1 53
    2 PMFC 20 16 3 1 51
    3 SZEKSZÁRDI UFC 20 16 1 3 49
    4 CSEPEL FC 20 14 1 5 43
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 20 10 2 8 32
    6 PAKSI SE 20 10 1 9 31
    7 TOLNA-MÖZS 20 8 1 11 25
    8 KELEN SC 20 7 1 12 22
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 20 4 0 16 12
    10 PÉCSI VASUTAS SK 20 2 0 18 6
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 20 0 0 20 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Álláslehetőségek
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu