VKLA Ezüstérem, gólkirályi cím és emlékezetes pillanatok - U9-es vezetőedzői összefoglaló

U9-es csapatunk programját bár érinti a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése, mely szerint sem Bozsik-rendezvények, sem a Kölyökliga sorozata nem indulhatott el tavasszal, ennek ellenére fiatal csapatunk menetrendje igazán hasznos mérkőzésekben bővelkedik. Korábban már beszámoltunk róla, hogy játékosaink hazai pályán csaptak össze az MTK Budapest együttesével és az idei Youth Talent Cup tornasorozaton is sikeres volt a csapat, hiszen a gólkirályi címet Kisgyörgy Kolos szerezte meg, de lássuk, azóta hogyan alakult a fiatal együttes felkészülési programja.

Temesvári Zoltán, vezetőedző:

- 6+1-es felállásban, nagyobb területen játszottunk a Mészöly Focisuli ellen, ahol érezni lehetett, hogy szokni kell még a pálya méretét, a távolságokat, emiatt kombinatív játék is inkább csak kisebb területen alakult ki, nem voltak hosszabb átadások. 1:1-ben bátran vállalkoztunk, de többször nagyon könnyedén veszítettünk labdát ezekben a szituációkban, pedig sokkal több energia azt visszaszerezni, mint megtartani. A négy negyeden át tartó mérkőzésen az első 10 percet gyakorlatilag átaludtuk, ez már sokadszorra előkerülő probléma, ennek ellenére egy rendkívül hasznos találkozón rengeteget tanultunk.

- Az Újpest FC egy évvel idősebb csapata ellen ismét 6+1-es felállásban játszottunk edzőmérkőzést. Ellenfelünk jól szervezett volt, fizikálisan is komoly kihívás elé állított bennünket. Pörgős, lendületes, kemény meccset vívtunk, ami rendkívül hasznos volt a játékosok fejlődése szempontjából. Az első 2x30 percben annak ellenére is tetszett a játékunk, hogy a távolságokat még mindig nem éreztük, több alkalommal is csak a legközelebbi társ megjátszásában gondolkodunk, ám ebben idővel fejlődni fogunk. Az utolsó harmadra már mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, így egyre több lett az egyéni hiba, a védekező zónában sok labdát adtunk el, a pontrúgásoknál is lankadt a figyelmünk. Összességében a tanulási folyamatba remekül illeszkedett a mérkőzés.

- A Monor elleni meccs nagy részében mi irányítottuk a játékot, ezen a találkozón már egyre jobban alkalmazkodtunk a nagyobb területhez. A labdakihozatalokban még fejlődnünk kell, gyorsabban és több támogató mozgással kell játszanunk, a támadó zónában viszont egyre többször hozunk jó döntést,  a játékosok önbizalommal telve vállalják fel az 1:1 elleni szituációkat. Jó látni, hogy saját döntéseiken alapulnak ezek a meglátások, cselek, passzok.

- A Puebla Elit Torna egy igazi klasszikus teremtorna volt rövid játékidőkkel, pörgős meccsekkel, sok pihenővel. A srácok már nagyon ki voltak éhezve egy hasonló eseményre, élmény szempontjából mindenképpen fontosak az ilyen kupák! Talán emiatt is, de eléggé fásultan, görcsösen kezdtünk az első meccsen, amit egy nagyarányú győzelem követett. Az MTK elleni játék inkább a birkózásról szólt, nem volt élvezhető a foci, sajnos egy elkerülhető góllal kaptunk ki. A Puebla és az UTE ellen viszont kifejezetten látványosan játszottunk, azonban a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő, ez egy meccs kivételével az egész napunkat jellemezte. A döntőben ismét egy harcos meccs következett, ahol ellenfelünk kíméletlenül használta ki a lehetőségeit, míg nekünk minden igyekezetünk ellenére nem sikerült a kapuba találni. A torna egészét tekintve nagyon jól játszottunk, egyéni és kombinatív játékban is látványosan futballoztunk. Az agresszivitásunkon és a helyzetkihasználásunkon lehet még csiszolni, de összességében nagy dicséreti illeti a fiúkat!

- A III. ker. TVE elleni mérkőzésen végig domináltunk, magas százalékban nyertük meg a párharcokat és a helyzetkihasználásunk is megfelelő volt. Az első két negyedben jól működött a kombinatív játék, nagy gólkülönbséget tudtunk kialakítani. A harmadik és negyedik negyedet viszont már inkább az egyéni játék jellemezte, könnyelműek voltunk a támadó harmadban, nem szolgáltuk ki egymást, keveset járattuk a labdát, így az eredmény is rendkívül szoros volt. Összességében hasznos program volt, több pozícióban is fel tudtuk mérni a játékosokat.

- A szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk a MOL Fehérvár FC csapata ellen. Nagyon jó volt látni a játékot, mind a négy 20 perces mérkőzésen mi domináltunk, ez pedig a gólkülönbségben is megmutatkozott. Védekezésben masszívak voltunk, ellenfelünk gyors indításait rendre sikerült megakasztani, a kapu előtti párharcokba ellentmondást nem tűrően álltunk bele. A védekező zónából gyorsan hoztuk ki a labdát, ez fontos fejlődés az előző meccsekhez képest. A középső és a támadó harmadban gyors és technikailag látványos megoldásokat választottunk, sokszor felismertük a létszámfölényes helyzeteket. Jó volt látni, hogy lényegében bármelyik játékosunk bárkit meg tudott verni 1:1-ben, így jól meg tudtuk bontani a Fehérvár védekezését. Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen teljesítettek!

- Rendkívül izgalmas, jó iramú mérkőzéseket játszottunk az UTE csapatával. Az első két felvonásban kiegyenlített mezőnyjáték folyt, kapura veszélyesebbek voltunk, több helyzetet dolgoztunk ki, de az Újpest támadásaiban is benne volt a gólveszély. A harmadik és a negyedik meccs két teljesen ellentétes képet mutatott, ebből is látszik, hogy utánpótlásban percről percre más képet láthatunk. Örülök viszont, hogy egyre agresszívabban támadunk vissza az ellenfél kapuja előtt, amiből sok labdát tudunk szerezni és gólhelyzeteket tudunk kialakítani. Összességében elégedett voltam, egyénileg és csapatszinten jó teljesítményt nyújtottunk!  

 

2021.04.09. 12:36

Vissza

  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 ETO FC GYŐR 11 8 1 2 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 2 2 23
    4 DVSC-DLA 11 6 2 3 20
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 6 1 4 19
    6 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 6 0 5 18
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 5 0 6 15
    9 DVTK 11 2 4 5 10
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 11 2 1 8 7
    11 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 1 3 7 6
    12 PAKSI FC 11 1 2 8 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 10 0 1 30
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 9 0 2 27
    3 MOL FEHÉRVÁR FC 11 6 1 4 19
    4 DVTK 11 6 1 4 19
    5 MTK BUDAPEST 11 6 0 5 18
    6 DVSC-DLA 11 5 2 4 17
    7 FERENCVÁROSI TC 11 5 2 4 17
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    10 ETO FC GYŐR 11 2 2 7 8
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 2 1 8 7
    12 PAKSI FC 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 8 1 2 25
    3 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 8 0 3 24
    4 ETO FC GYŐR 11 6 3 2 21
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 6 2 3 20
    6 DVSC-DLA 11 6 1 4 19
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    9 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 3 0 8 9
    10 PAKSI FC 11 2 2 7 8
    11 DVTK 11 1 2 8 5
    12 MOL FEHÉRVÁR FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 25 4 1 79
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 30 23 4 3 73
    3 DVSC-DLA 30 18 6 6 60
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 16 5 9 53
    5 MTK BUDAPEST 30 16 2 12 50
    6 UTE 30 15 5 10 50
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 14 7 9 49
    8 FERENCVÁROSI TC 30 14 5 11 47
    9 ETO FC GYŐR 30 13 5 12 44
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 30 11 3 16 36
    11 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 10 4 16 34
    12 PAKSI FC 30 10 4 16 34
    13 DVTK 30 9 7 14 34
    14 PMFC 30 6 1 23 19
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 30 3 4 23 13
    16 KTE LA 30 2 4 24 10
  •   M GY D V P
    1 DVSC-DLA 30 25 2 3 77
    2 FERENCVÁROSI TC 30 22 6 2 72
    3 BUDAPEST HONVÉD - MFA 30 20 3 7 63
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 17 4 9 55
    5 ETO FC GYŐR 30 16 6 8 54
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 15 2 13 47
    7 PMFC 30 14 3 13 45
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 12 4 14 40
    9 DVTK 30 11 6 13 39
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 30 11 5 14 38
    11 MTK BUDAPEST 30 11 3 16 36
    12 PAKSI FC 30 11 2 17 35
    13 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 8 5 17 29
    14 KTE LA 30 8 4 18 28
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 30 6 3 21 21
    16 UTE 30 3 2 25 11
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 22 19 1 2 58
    2 UTE 22 18 2 2 56
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 16 3 3 51
    4 REAC SPORTISKOLA SE 22 16 0 6 48
    5 KELEN SC 22 14 3 5 45
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 9 3 10 30
    7 DOROGI FC 22 7 1 14 22
    8 BUDAÖRS 22 6 3 13 21
    9 DUNAHARASZTI MTK 22 5 2 15 17
    10 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 4 1 17 13
    11 BVSC-ZUGLÓ 22 3 4 15 13
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 2 3 17 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 20 0 2 60
    2 FERENCVÁROSI TC 22 19 2 1 59
    3 UTE 22 19 1 2 58
    4 KELEN SC 22 14 2 6 44
    5 DOROGI FC 22 8 3 11 27
    6 BVSC-ZUGLÓ 22 7 3 12 24
    7 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 7 2 13 23
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 5 7 10 22
    9 DUNAHARASZTI MTK 22 6 3 13 21
    10 REAC SPORTISKOLA SE 22 6 0 16 18
    11 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 3 4 15 13
    12 BUDAÖRS 22 3 3 16 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS FC 26 21 2 3 65
    2 DLA 26 19 3 4 60
    3 ETO FC GYŐR 26 17 3 6 54
    4 ASTRA-ALEF HFC - ÜLLŐ 26 17 3 6 54
    5 MTK HUNGÁRIA FC 26 17 0 9 51
    6 KÉSZ - ST. MIHÁLY FC 26 12 2 12 38
    7 FEHÉRVÁR FC 26 12 2 12 38
    8 KELEN SC 26 11 4 11 37
    9 BUDAÖRS 26 10 4 12 34
    10 HALADÁS-VIKTÓRIA 26 6 6 14 24
    11 FERENCVÁROSI TC 26 6 5 15 23
    12 VESZPRÉM FC USE 26 5 4 17 19
    13 VASAS AKADÉMIA 26 4 5 17 17
    14 FC HATVAN 26 2 3 21 9
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SZEKSZÁRDI UFC 16 16 0 0 48
    2 PAKSI SE 16 11 0 5 33
    3 BMTE - AIRNERGY FC 16 10 3 3 33
    4 BUDAPEST HONVÉD 16 9 5 2 32
    5 BVSC-ZUGLÓ 16 5 4 7 19
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 4 3 9 15
    7 SZENTLŐRINC-SPORTOLDA 16 4 2 10 14
    8 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 16 3 3 10 12
    9 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    10 BSE PALÓC FARKASOK USE (törölve) 0 0 0 0 0
    11 REAC SISE-FEMINA 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SOROKSÁR SC 22 21 0 1 63
    2 ÚJPEST FC 22 20 1 1 61
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 22 15 3 4 48
    4 KAZINCBARCIKAI SC FC 22 11 2 9 35
    5 VASAS AKADÉMIA 22 11 1 10 34
    6 FC HATVAN 22 10 2 10 32
    7 GYULAI AMAZONOK 22 8 3 11 27
    8 NYÍRSÉG NŐI SCE 22 7 4 11 25
    9 MONORI SE 22 7 3 12 24
    10 SZOLNOKI MÁV UFC 22 5 2 15 17
    11 BVSC-ZUGLÓ 22 4 2 16 14
    12 CIGÁND SE 22 1 1 20 4
    13 NAGYMÁGOCS NSE (törölve) 0 0 0 0 0
    14 HAJDÚSZOBOSZLÓI SE (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Infók
Női toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu