VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U19-es felkészülési mérkőzés
KTE LA – Vasas Kubala Akadémia 1–4 (1–3)
2026. augusztus 28., péntek 09:00
Kecskeméti Széktói Stadion
6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 1/A.
Belvon Attila, vezetőedző:
– Tetszett, ahogy a srácok alkalmazkodtak a körülményekhez, és megfelelő koncentráltsággal teljesítettek. Több jó labdaszerzést, játéképítést és technikai megoldást is láthattunk. Ugyanakkor védekezésben és labdabirtoklásban is voltak könnyelműbb pillanataink, ami még akkor sem megengedhető, ha a fölényünk ezúttal valamivel határozottabban megmutatkozott.

U17-es felkészülési mérkőzés
KTE LA – Vasas Kubala Akadémia 3–2 (1–1)
2026. augusztus 28., péntek 09:00
Kecskeméti Széktói Stadion
6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 1/A.
Horváth Gábor, vezetőedző:
– Már a találkozó korai szakaszában egy szép fejesgóllal megszereztük a vezetést. Az ellenfél védelmére igyekeztünk nagy nyomást helyezni, amit sikerült végig fenntartanunk. Bár többet támadtunk, mezőnyben sok volt a pontatlanság, így kevés gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki. A szünet előtt egyenlíteni tudtak a hazaiak. A második félidőre feljavult a játékunk, védekezésünk is jól működött. Az ellenfél kapujához közel szereztünk labdákat, és mezőnyben is hatékonyabbá váltunk, aminek köszönhetően sikerült újabb gólt szereznünk. Sajnos az utolsó percekben két védekezési hibánkat is góllal büntették a hazaiak, és megfordították az állást.

U16-os felkészülési mérkőzés
Vasas Kubala Akadémia – KTE LA 6–0 (3–0)
2026. augusztus 28., péntek 09:00
Vasas-FCSM Sporttelep
1138 Budapest, Népfürdő utca 48.
Lengyel Patrik, vezetőedző:
– Végig uraltuk a játékot, a félidőben pedig már 3–0 állt az eredményjelzőn. Csapatunk szerkezetileg és mentálisan is érett teljesítményt nyújtott, tartósan az ellenfél térfelén tartva a labdát. A labdavesztéseket követő azonnali visszatámadásaink rendkívül hatékonyak voltak, így meggátoltuk a vendégek kontratámadásait. A széleken kialakított létszámfölények és a kapu elé történő dinamikus érkezések szép akciókat és gólokat eredményeztek. Rögzített játékhelyzetekből is veszélyesek voltunk, bár a helyzetkihasználás, valamint a még gyorsabb, egy-két érintéses kombinációk terén maradt némi hiányérzetünk. A fiúk hozzáállása és szervezettsége kiváló alapot ad a következő edzéshetekhez és a folytatáshoz. Köszönjük a szurkolást, megyünk tovább a megkezdett úton!

U15-ös felkészülési mérkőzés
Vasas Kubala Akadémia – KTE LA 8–0 (2–0)
2026. augusztus 28., péntek 09:00
Fáy utcai Sportcentrum
1139 Budapest, Fáy utca 58.
Pfister Erik, vezetőedző:
– A mérkőzés első részében a magas presszinget és a támadózónás labdabirtoklást gyakoroltuk. Többször sikerült a széleken megbontanunk az ellenfél védekezését, a kialakított helyzeteinket pedig jó arányban értékesítettük. A második félidőben a középső zónás labdaszerzés került előtérbe, amelyet megfelelő intenzitással hajtottunk végre. A csereként pályára lépő játékosok is jól szálltak be, így a csapat a mérkőzés egészében magas szinten tudott teljesíteni.
2026.09.01. 11:49
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu