U19 Kis pesti mese – Sinkovics Gábor írása az U19-es Honvéd elleni győzelemről

Erőt mutatni.
Talán ez járt a fiúk fejében, ahogy kocogtak ki a kezdéshez. Erőt mutatni, önbizalmat sugározni, a legyőzhetetlenség illúzióját kelteni. Zuhogott az eső, mintha odafönt elromlott volna az összes csap, de ez ott és akkor senkit sem zavart. Sokan állták körbe az üde zöld gyepszőnyeget, az esernyők alól szülők és megannyi szakmabeli kukucskált, hogy lássa a rangadót. A Budapest Honvéd-MFA –Vasas Kubala Akadémia U19-es meccset. Amikor a kubalás fiúk - immár újra első osztályú csapat tagjaként - megérkeztek a Honvéd akadémiájára, pillanatok alatt megállapíthatták, hogy ezt nevezik profi körülményeknek. Pályák sokasága, füves, műfüves, kis- és nagyméretű játékterek, pazar kollégiumi épület, s minden, mi szem-szájnak ingere, minden, ami a minőségi utánpótlás-neveléshez szükségeltetik. Lehetett irigykedni, hogy a kispesti legények már-már tökéletes körülmények között edzhetnek, készülhetnek, tanulhatnak, s élhetnek. Csoda-e, ha nem kis sóvárgással a szemekben néztek körül a vasasos legények a Honvéd bázisán…

Ám, amikor a bíró a sípjába fújt, már csak az járt a fejekben, hogy győzni, győzni, győzni minden áron! A szakadó esőben pillanatok alatt egymásnak esett a két csapat. Olyan iramban kezdődött a mérkőzés, hogy a nézők csak kapkodták a fejüket. A Vasas kezdett jobban, magabiztosabban, pontosabban, szellemesebben. Mindez azt jelentette, hogy a labda az első húsz percben leginkább a hazai térfélen pattogott, így aligha jelentett meglepetést, amikor a 10. percben Kapornai Bertalan szabadrúgásból látványos gólt szerzett. Kapornai néhány napja a felnőtt csapatban lépett pályára az Újpest elleni barátságos találkozón, ott is emlékezetes góllal jelezte, hogy a klub egyik nagy reménysége. Aki már nem csak kopogtat, hanem egyenesen dörömböl a felnőtt csapat ajtaján.

„Vezetünk…!”
Ezt kiabálták a srácok összeölelkezve, mintegy egymást buzdítva. Jó volt nézni, hogy nem csupán csapattársak, hanem barátok is ezek a fiúk, egymásért is küzdeni tudó közösséget, csapatot alkotva. Szidják, ócsárolják folyamatosan a különböző fórumokon a hazai utánpótlás-nevelést, az akadémiai rendszert, és bizony jogosak a kritikák, bőven hagy kívánni valót maga után (és akkor finoman fogalmaztunk…) a gyerekkel dolgozó edzők szakmai felkészültsége, pedagógiai érzéke, s talán a játékosok szorgalma, s mondjuk ki, tehetsége is. Ám egy olyan országban, ahol tizenkét csapat szerepel az NB I-ben, és ebben a bajnokságban szinte hétről-hétre élet-halál harcot vív a legtöbb klub – a bennmaradásért –, ott egyszerűen nincs idő, lehetőség kísérletezésre, ifjú labdarúgók beépítésére, az utánpótlásból kikerülő ügyes védők, középpályások, csatárok mélyvízbe dobására.
Bennmaradni valahogy – ha másként nem megy, tucatlégiósokkal!
Ördögi kör ez, mert egyrészt elvárják a kluboktól, az MLSZ részéről, s persze a szurkolói oldalról is, hogy minél több saját nevelésű futballista szerepeljen a csapatokban. De, ha egyszer ukrán, szerb, román, afrikai, vagy ki tudja honnan érkezett vendégmunkás foglalja, bitorolja a helyet, akkor nem egyszerű betenni a saját gyereket.

Aki látta ezt a Honvéd–Vasast, talán másként gondolkodik az utánpótlásról.
Magas színvonalú, közönségszórakoztató futball volt ez – férfias játék, életre-halálra. Mindkét csapat teljes erőbedobással küzdött, nem kímélve magát, a testi épségét. Olyan szikrázó összecsapások, kemény belépők tarkították a kilencven percet, hogy a nézők olykor felszisszentek, de volt játék is bőven, helyenként szemet gyönyörködtető.
Farkas Botond például klasszis teljesítményt nyújtott!

U19-es meccsen egy tizenhét esztendős fiatalember játszotta a főszerepet. A mi korosztályos válogatottunk, akinek időnként élmény nézni a finom, pengés megoldásait, ahogy passzol, lát a pályán, az több mint reményteljes. De igazságtalanok lennénk, ha nem dicsérnénk meg a többieket, hiszen a Vasas tagjai ezen a szürke, őszi napon gyakorlatilag tökéletes produkcióval rukkoltak elő. Kapornai - a gólja mellett - érett teljesítményt nyújtott, s akkor még nem beszéltünk Rétyi Róbertről, aki már többször is szerepelt a felnőtt csapatban, hol kezdőként, hol csereként. Ezúttal - center pozícióban szerepelve - gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állította a kispesti védőket.
Rétyi Robi lőtte a második Vasas-gólt, a 74. percben tizenegyesből.
A második félidőben egyértelműen a Kubala Akadémia akarata érvényesült. A Honvédnak inkább az első játékrész második részében akadtak lehetőségei, ott többször is sikerült veszélyes helyzetet teremteniük, ám a fordulást követően már nem volt kérdés, melyik csapat nyeri ezt a rangadót. Komódi László, aki tavaly az U17-es, most az U19-es csapattal ér el sikereket, érthetően elégedetten mondta, hogy büszke tanítványaira, mert nem csupán játékban, hanem küzdőszellemben is felülmúlták az évek óta kimagasló eredményekkel büszkélkedő kispesti akadémistákat.

Volt ott még valaki, akinek csaknem könny szökött a szemébe a lefújás után, mert úgy érezhette, hogy egy év alatt az alföldi buckákról gyakorlatilag felsétált a Himalája tetejére. Nagy Miklós, az Akadémia tulajdonosa szokásához híven mégis visszafogottan értékelt és csak annyit mondott: „
Azért dolgozunk valamennyien az Akadémián hétről-hétre, hónapról-hónapra, hogy a jövő Vasasának neveljünk játékosokat. Ez a mai nap is megmutatta, mennyi tehetséges gyerekünk van. Hihetetlenül kemény meccs volt ez, olyan férfias küzdelem, amelyre mindkét klub büszke lehet...”
A lefújást követően bőrig ázott, boldog vasasos fiúk ölelkeztek össze a pálya közepén. Aztán jöhetett az öltözőben a forró víz, majd kifelé menet az újbóli rácsodálkozás a Honvéd tökéletes akadémiájára, s közben az járhatott a fejekben, hogy a körülmények ellenére mégis sikerült bizonyítaniuk…
Erőt mutatniuk.
Erőlködés nélkül.

2019.11.22. 10:50

Vissza