A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Megtartottuk akadémiai programsorozatunk első összejövetelét

A Vasas Kubala Akadémia a 2017-es évtől új programsorozatot indított, mely elsősorban a szülőket célozza meg. Első alkalommal hétfőn 17:30-tól a Fáy utcai Sportcentrum kézilabdacsarnokának aulájában az Akadémia oktatási programjáról láthattunk előadást. A rendezvényt Mészáros Júlia oktatásért felelős kollégánk vezette föl a program rövid bemutatásával, kiemelve a partner iskolák, a kollégium és a tanulószoba fontosságát. Ezt követően a Bródy Imre Gimnázium, a Csanádi Árpád Gimnázium, valamint a Kovács Pál Baptista Gimnázium került bemutatásra az iskolák képviselőinek előadásában. A délután folyamán a vendégek megismerkedhettek a felvételi lehetőségekkel, a képzés rendszerével, valamint az iskolákból eddig kikerült, kiemelkedő sportolókkal. Az előadás végén a szülők föltették kérdéseiket, melyek között volt a felvételi átlaggal kapcsolatos érdeklődés, de volt aki bizonyos tantárgyakra, nyelvvizsgákra vagy éppen kollégiumi elhelyezésre és a sporttal kapcsolatos hiányzások tolerálására volt kíváncsi.

Programsorozatunk a tervek szerint februárban egy a SPORTTÁPLÁLKOZÁSSAL kapcsolatos előadással folytatódik, ahová szintén szeretettel várjuk majd a szülőket, érdeklődőket. A pontos helyszínt, időpontot weboldalunkon és facebook oldalunkon, időben publikáljuk majd.

A Vasas Kubala Akadémián sportiskolai hátteret elsősorban U14-19-es korosztályú labdarúgóink számára biztosítunk, igény esetén. A nyitott akadémiai modellnek megfelelően az iskolaváltást labdarúgóink részére nem tesszük kötelezővé, azonban több iskolát is tudunk ajánlani attól függően, hogy ki milyen irányba szeretné tanulmányait folytatni. A velünk kapcsolatban álló iskolákkal napi szintű a kapcsolattartás, az órarendek elkészítésénél edzéseink időpontjait is figyelembe veszik.

A Vasas Kubala Akadémián U14-19-es korosztályú, vidéki labdarúgóink számára kollégiumi elhelyezést biztosítunk mindamellett, hogy nyitott akadémiai modellünknek megfelelően természetesen nem kötelező, sőt, akinél ez megoldható, kifejezetten tanácsoljuk, hogy továbbra is családi körben töltse hétköznapjait.

Játékosainknak lehetőségük van az Akadémián eltölteni az 50 órás iskolai közösségi szolgálatot. Tanulmányi nehézségekkel küzdő labdarúgóink igénybe vehetik a tanulószobai foglalkozást, melyen személyre szabottan foglalkozik velük az Akadémia oktatásszervezője.

A Vasas Kubala Akadémia együttműködésben áll a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiummal (BEKK), mely jól megközelíthető helyen, az 1-es villamos vonalán, a stadionok megállóknál található. A Fáy utcai edzésekre egy átszállással tudnak eljutni a játékosok, az edzéseket követően pedig este egy kisbusszal szállítják vissza a labdarúgókat a kollégiumba az Akadémiától. A kollégiumban emelt adagú ételt kapnak játékosaink, valamint az Akadémia labdarúgói egy nevelőtanárhoz kerülnek, így folyamatos a kapcsolattartás a nevelővel és a kollégium vezetőjével. Azoknak a játékosoknak, akik nehézségekkel küzdenek bármely tantárgyból, van lehetőségük segítséget kérni az Akadémián és a kollégiumban is.

A Csanádi Árpád Gimnázium a kollégiumtól gyalogosan 5-10 percre található. Az intézmény felvételi követelménye minimum 3,8-as átlag. Az iskolában a labdarúgóink kiemelt ételt kapnak ebédre, valamint az órarend úgy kerül kialakításra, hogy a délelőtti edzésen is részt tudjanak venni a labdarúgók, ennek megfelelően később kezdődik a tanítás kedden, szerdán és csütörtökön. Két idegen nyelv tanulására van lehetőség, melyből az egyik az általános iskolában tanult nyelv, a másik pedig választható az angol, német és olasz nyelvek közül.

A Bródy Imre Gimnézium tömegközlekedéssel szintén jól megközelíthető intézmény Újpesten. Az egy korosztályú játékosok itt egy osztályba kerülnek, és az órarend is úgy kerül kialakításra az iskolában, hogy a délelőtti edzésen is részt tudjanak venni a labdarúgók, tehát itt is később kezdődik a tanítás. A gimnáziumban angol, német és orosz nyelv tanulására van lehetőség.

A Kovács Pál Baptista Gimnázium a XV. kerületben található tömegközlekedéssel ideális az intézmény megközelítése. Angol és német nyelv tanulására van lehetőség a gimnáziumban és minimum 3,5-ös átlaggal van lehetőség felvételt nyerni.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tömegközlekedéssel jól megközelíthető helyen van, minimum 4-es átlaggal van lehetőség felvételt nyerni az intézménybe. A két tannyelvű oktatás 5 éves ciklusban zajlik, melyhez francia nyelv előzetes ismerete szükséges. További idegen nyelvet a második évtől tanulnak, mely lehet angol, német, olasz, latin, vagy orosz nyelv. Sportiskolai osztályt is indít az iskola, melyben az angolt mindenki tanulja, a második nyelv pedig lehet szintén német, olasz, latin, vagy orosz. A sportiskolai osztályban tanuló játékosokkal megértőbbek a hiányzások tekintetében, és lehetőséget ad az iskola az egyéni felzárkózásra is.

A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a XII. kerületben helyezkedik el, tömegközlekedéssel ideálisan megközelíthető. Egyéni megegyezés alapján az iskola elengedi játékosait a délelőtti edzésekre, és a Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott sportiskolai kerettanterv szerint zajlik a sportosztályban tanuló diákok oktatása. A sportosztályban fő nyelvként angolt tanulnak a diákok, emellett van lehetőségük spanyolt vagy németet is tanulni. A sportosztályban különböző kurzusok is jelen vannak: sport- és diákújságírás, amerikai kultúra, idegen nyelvi kurzus, természettudományi kurzus angol nyelven, mitológia, digitális terepjárás, élettan, személyiségfejlesztés, színházi kalandok, természetvédelem közül lehet válogatni.

2017.01.17. 17:35

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MONOR SE 30 20 7 3 67
    2 ESMTK 30 21 3 6 66
    3 GYULAI TERMÁL FC 30 20 5 5 65
    4 III. KER. TVE 30 18 7 5 61
    5 VASAS FC II. 30 14 11 5 53
    6 CSEPEL SC 30 15 4 11 49
    7 METON-FC DABAS SE 30 12 6 12 42
    8 BUDAPEST HONVÉD FC II. 30 11 9 10 42
    9 DUNAHARASZTI MTK 30 11 7 12 40
    10 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 30 10 7 13 37
    11 SZEGEDI VSE 30 10 5 15 35
    12 BKV ELŐRE 30 9 5 16 32
    13 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 30 7 8 15 29
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 30 7 5 18 26
    15 MARTFŰI LSE 30 6 2 22 20
    16 TISZAFÖLDVÁR SE 30 3 1 26 10
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 22 20 0 2 60
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 22 17 2 3 53
    3 DVSC 22 13 1 8 40
    4 FERENCVÁROSI TC 22 11 2 9 35
    5 DVTK 22 8 7 7 31
    6 PUSKÁS AKADÉMIA 22 9 2 11 29
    7 ETO WHB FC 22 8 4 10 28
    8 ILLÉS AKADÉMIA 22 7 7 8 28
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 5 6 11 21
    10 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 22 5 5 12 20
    11 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 22 4 3 15 15
    12 UTE 22 3 5 14 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 22 16 2 4 50
    2 FERENCVÁROSI TC 22 14 7 1 49
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 22 11 9 2 42
    4 PUSKÁS AKADÉMIA 22 11 7 4 40
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 9 6 7 33
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 8 6 8 30
    7 DVSC 22 8 4 10 28
    8 ETO UNI FC 22 5 9 8 24
    9 ILLÉS AKADÉMIA 22 7 2 13 23
    10 ZTE FC 22 6 5 11 23
    11 BUDAI FC 22 4 2 16 14
    12 PMFC 22 1 5 16 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 22 16 2 4 50
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 22 15 4 3 49
    3 PUSKÁS AKADÉMIA 22 14 1 7 43
    4 ETO UNI FC 22 13 4 5 43
    5 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 12 5 5 41
    6 FERENCVÁROSI TC 22 10 6 6 36
    7 DVSC 22 10 5 7 35
    8 UTE 22 6 2 14 20
    9 ILLÉS AKADÉMIA 22 5 5 12 20
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 5 3 14 18
    11 GÖDÖLLŐI SK 22 5 1 16 16
    12 ZTE FC 22 1 2 19 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 22 15 3 4 48
    2 UTE 22 12 5 5 41
    3 FERENCVÁROSI TC 22 12 4 6 40
    4 ETO AKADÉMIA 22 11 3 8 36
    5 BUDAPEST HONVÉD FC 22 10 3 9 33
    6 PUSKÁS AKADÉMIA 22 9 5 8 32
    7 DVSC 22 8 8 6 32
    8 DVTK 22 6 8 8 26
    9 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 22 5 7 10 22
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 4 7 11 19
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 4 6 12 18
    12 ILLÉS AKADÉMIA 22 4 5 13 17
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 27 20 2 5 62
    2 MTK BUDAPEST 27 19 4 4 61
    3 PUSKÁS AKADÉMIA 27 17 7 3 58
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 27 12 4 11 40
    5 ETO AKADÉMIA 27 12 4 11 40
    6 DVSC 27 10 3 14 33
    7 BUDAPEST HONVÉD FC 27 10 3 14 33
    8 ILLÉS AKADÉMIA 27 8 2 17 26
    9 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 27 6 5 16 23
    10 DVTK 27 3 2 22 11
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Astra HFC 16 14 1 1 43
    2 EGER SE 16 12 2 2 38
    3 TALENTS FC 16 8 5 3 29
    4 BUDAFOKI LC 16 8 4 4 28
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 8 2 6 26
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 16 5 5 6 20
    7 KECSKEMÉTI LC 16 3 2 11 11
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 2 1 13 7
    9 GÖDÖLLŐI SK 16 1 0 15 3
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 14 14 0 0 42
    2 EGER SE 14 11 0 3 33
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 10 0 4 30
    4 DVSC-DEAC 14 8 0 6 24
    5 FC HATVAN 14 4 0 10 12
    6 GÖDÖLLŐI SK 14 4 0 10 12
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 14 3 0 11 9
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14 2 0 12 6
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 16 13 2 1 41
    2 EGER SE 16 12 2 2 38
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 11 0 5 33
    4 DVSC-DEAC 16 10 3 3 33
    5 FC HATVAN 16 10 0 6 30
    6 GÖDÖLLŐI SK 16 6 1 9 19
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 4 0 12 12
    8 KAZINCBARCIKA SC 16 2 0 14 6
    9 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 18 17 0 1 51
    2 UTE 18 15 1 2 46
    3 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 18 12 1 5 37
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 11 0 7 33
    5 CSÁKVÁRI TK 18 9 1 8 28
    6 BUDAÖRS 18 8 2 8 26
    7 TATABÁNYAI SPORT CLUB 18 6 2 10 20
    8 GÖDÖLLŐI SK 18 6 1 11 19
    9 BVSC - ZUGLÓ 18 2 0 16 6
    10 BUDAFOKI LC 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Álláslehetőségek
Leány toborzó
Fiú toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu