VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

A Nyíregyháza Spartacus FC elleni sikerünket követően már csak az volt a kérdés, melyik csapattal játszunk az elődöntőben. A szerdai sorsoláson eldőlt: U17-es korosztályunk március 14-én, szombaton a Budapest Honvéd FC együttesét fogadja a Fáy utcai Sportcentrumban.
– Nem játszottunk jól, mert lassan és körülményesen futballoztunk, nem tudtunk labdabirtoklásban kellő nyomást gyakorolni az ellenfelünkre, és védekezésben is elkövettünk egy-két hibát. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, de hiányzott az az átütőerő, amivel igazán eredményesen fejezhettük volna be a támadásainkat. A második játékrészben már komoly fölényt alakítottunk ki, így a győzelmünk megérdemeltnek mondható, ugyanakkor tanulnunk kell a gyengébb periódusokból, mert ha kicsit lazábban vesszük a játékot, könnyen nehéz helyzetbe kerülhetünk – értékelt korábban Belvon Attila, U17-es korosztályunk vezetőedzője, akivel irányításával hibátlanul jutott csapata az elődöntőbe.
U17-eseink hibátlanul teljesítenek az Országos Kupában: tavaly október végén hátrányból fordítva, Szabó Ferenc, Hirbik Zalán és Varsányi Gergő góljaival 3–1-re nyertek a Dorogi FC ellen, majd decemberben Szász Bálint találatával 1–0-ra legyőzték idegenben a Gyirmót FC Győrt. Legutóbb pedig Csiszér Balázs és Szabó Ferenc duplájával, valamint Acsai Dominik, Hamdi Zsolt és Balogh Kornél góljának köszönhetően 7–1-re diadalmaskodtak a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként.
A másik ágon Illés Akadémia – Budai FC párharcot rendeznek a döntőbe jutásért.
Fotó: Varsányi Zsolt
2026.02.25. 14:17
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu