A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VFCII Puskás Zsombor: Sikerült elérni, amit célként tűztünk ki

Csapatunk az NB III. Keleti csoportjában a 14. helyet szerezte meg, mely egyben a következő évben is biztosította a Vasas FC II. harmadosztályú szereplését. Az izgalmas hajrával végződő szezon során csapatkapitányunk, Puskás Zsombor 29 alkalommal lépett pályára, ebből minden alkalommal kezdőként bizonyíthatott.

- Nem volt egyszerű a helyzetünk, hiszen nagyon sok szemponttól függött az aktuális keretünk, amit mi játékosok is megéreztük, hiszen sosem tudtuk, milyen összeállításban tudunk nekivágni a hétvégének. Az NB I-ből gyakran jöttek vissza játékosok, míg az U19-es korosztályba tartozó labdarúgóknak párhuzamos terhelésük volt a saját bajnokságuk miatt. Sokunknak nem volt rutinja a felnőtt futballban, hiszen a visszajátszók ellenére számos 2005-2006-os születésű játékos szerepelt a keretben. Azt viszont fontos kiemelni, hogy a célunkat sikerült elérni, mellyel biztosítottuk a jövő évi, harmadosztályban való indulásunkat.

Játékosunk arra is kitért, milyen volt a közösség részének lenni, mely keretben a karrierjük különböző szakaszában más-más motivációkkal rendelkező játékosok futballoznak.

- Az öltözői légkör nagyon jó volt, mindenképp pozitív hatása volt annak, hogy ilyen sokrétű a csapat. Bár a létszám mindig változott, az viszont nagyon fontos volt, hogy a rutinosabb játékosok rendkívül nyitottak voltak a fiatalok támogatásában, rengeteget tanulhattunk tőlük, sok tapasztalatot és tudást próbáltak átadni nekünk.

A mindössze 20 esztendős belső védő a szezon nagy részét 19 évesen játszotta le, hiszen május közepén volt a születésnapja. Játékosunk magabiztossága és megbízhatósága, igazi közösségépítő ereje meggyőzte a szakmai stábot, hogy Zsombor jogosan viseli a kapitányságot jelölő karszalagot.

- Nagy megtiszteltetés volt csapatkapitányként képviselni a Vasas FC II-t. Próbáltam felnőni a feladathoz és összetartani a csapatot, emellett a saját teljesítményemből is szerettem volna a maximumot kihozni. Tudom, hogy a karszalag plusz felelősséggel is jár, de ezzel együtt nagy lökést adhat egy játékosnak, ha érzi a bizalmat a stáb és a csapat részéről.

Gólerős csapatként a fiatalok 70 alkalommal találtak be ellenfeleik kapujába, ezt a mutatót még a DVTK vagy a Kisvárda második csapatai sem tudták túlszárnyalni.

- Adódtak bőven helyzeteink, amelyek kihasználatlanul maradtak - tudjuk, hogy az így is szép számmal lőtt gólok még nagyobb mutatót eredményezhettek volna. Hátul is nagyon fiatalok voltunk, mellettem egy 2004-es és egy 2005-ös játékos is élete első felnőtt szezonját játszotta, így nyilván ha egy kicsit több rutinnal rendelkezünk a védelemben, akkor kevesebbszer tudtak volna ellenfeleink betalálni. Tudatosan támadófutballt játszottunk, ezt felvállaltuk az egész idény során, amiben az is benne volt, hogy nem csak rúgunk, de kapunk is gólokat.

Játékosunk bizakodóan beszélt a következő szezonról, mellyel kapcsolatban kijelentette: jövőjét a Vasas színeiben képzeli el.

- Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő év, mind a csapat, mind az egyéni utamat tekintve. A Vasas FC II. jövőre újra az NB III-ban indulhat, de azt, hogy kik fogják alkotni a keretet, majd a szakmai stáb dönti el. Szeretnék a Vasas játékosa maradni, nagy megtiszteltetés lenne, ha már idén a felnőtt csapat tagjaként kezdhetném meg a felkészülést. Tíz éve vagyok Vasas-játékos, itt nevelkedtem, a Dániában tett kitérőm után is ide tértem vissza a Midtjyllandtól, így nekem az lenne az igazi beteljesülő álom, ha itt mutatkozhatnék be a felnőtt első osztályban.

2023.06.06. 15:44

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MONOR SE 14 9 4 1 31
    2 ESMTK 14 9 2 3 29
    3 GYULAI TERMÁL FC 14 9 1 4 28
    4 SZEGEDI VSE 14 8 2 4 26
    5 METON-FC DABAS SE 14 7 2 5 23
    6 VASAS FC II. 14 6 5 3 23
    7 III. KER. TVE 14 6 4 4 22
    8 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 14 6 3 5 21
    9 DUNAHARASZTI MTK 14 6 2 6 20
    10 CSEPEL SC 14 6 1 7 19
    11 MARTFŰI LSE 14 5 1 8 16
    12 BKV ELŐRE 14 4 2 8 14
    13 BUDAPEST HONVÉD FC II. 14 2 7 5 13
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 14 3 3 8 12
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 14 3 2 9 11
    16 TISZAFÖLDVÁR SE 14 2 1 11 7
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD FC 7 6 1 0 19
    2 MTK BUDAPEST 7 6 0 1 18
    3 DVSC 7 4 0 3 12
    4 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 7 3 3 1 12
    5 PUSKÁS AKADÉMIA 6 3 0 3 9
    6 ILLÉS AKADÉMIA 7 2 3 2 9
    7 UTE 7 2 2 3 8
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 2 1 4 7
    9 FERENCVÁROSI TC 6 2 0 4 6
    10 DVTK 7 1 3 3 6
    11 ETO AKADÉMIA 7 1 2 4 5
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 7 1 1 5 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 7 4 3 0 15
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 7 4 2 1 14
    3 MTK BUDAPEST 7 4 1 2 13
    4 DVSC 7 4 0 3 12
    5 ETO UNI FC 7 3 3 1 12
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 3 2 2 11
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 7 3 1 3 10
    8 ILLÉS AKADÉMIA 7 3 1 3 10
    9 PUSKÁS AKADÉMIA 7 2 3 2 9
    10 BUDAI FC 7 2 0 5 6
    11 ZTE FC 7 1 0 6 3
    12 PMFC 7 0 2 5 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ETO UNI FC 8 5 2 1 17
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 8 5 2 1 17
    3 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 8 5 2 1 17
    4 PUSKÁS AKADÉMIA 8 5 1 2 16
    5 MTK BUDAPEST 8 4 2 2 14
    6 DVSC 8 4 2 2 14
    7 FERENCVÁROSI TC 8 3 2 3 11
    8 UTE 8 3 1 4 10
    9 ILLÉS AKADÉMIA 8 2 2 4 8
    10 GÖDÖLLŐI SK 8 2 0 6 6
    11 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 2 0 6 6
    12 ZTE FC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 9 6 3 0 21
    2 MTK BUDAPEST 9 6 1 2 19
    3 ETO AKADÉMIA 9 5 1 3 16
    4 PUSKÁS AKADÉMIA 9 4 2 3 14
    5 DVSC 9 3 5 1 14
    6 DVTK 9 4 1 4 13
    7 UTE 9 3 4 2 13
    8 BUDAPEST HONVÉD FC 9 3 2 4 11
    9 ILLÉS AKADÉMIA 9 2 3 4 9
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 2 2 5 8
    11 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 9 2 1 6 7
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 9 0 3 6 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA 9 6 3 0 21
    2 MTK BUDAPEST 9 6 1 2 19
    3 FERENCVÁROSI TC 9 6 1 2 19
    4 ILLÉS AKADÉMIA 9 5 0 4 15
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 1 4 13
    6 BUDAPEST HONVÉD FC 9 4 1 4 13
    7 ETO AKADÉMIA 9 3 2 4 11
    8 DVSC 9 2 2 5 8
    9 DVTK 9 2 0 7 6
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 9 1 1 7 4
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER SE 7 6 1 0 19
    2 Astra HFC 7 6 0 1 18
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 4 1 2 13
    4 TALENTS FC 7 3 2 2 11
    5 BUDAFOKI LC 7 2 3 2 9
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 7 2 2 3 8
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 7 2 1 4 7
    8 KECSKEMÉTI LC 7 1 2 4 5
    9 GÖDÖLLŐI SK 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 6 6 0 0 18
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 5 0 2 15
    3 EGER SE 7 5 0 2 15
    4 DVSC-DEAC 7 5 0 2 15
    5 GÖDÖLLŐI SK 7 2 0 5 6
    6 FC HATVAN 6 1 0 5 3
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 6 1 0 5 3
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 6 1 0 5 3
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 7 6 1 0 19
    2 EGER SE 8 6 0 2 18
    3 FC HATVAN 7 5 0 2 15
    4 DVSC-DEAC 6 4 1 1 13
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 4 0 3 12
    6 GÖDÖLLŐI SK 6 3 0 3 9
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 7 1 0 6 3
    8 KAZINCBARCIKA SC 7 1 0 6 3
    9 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 7 0 0 7 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 8 8 0 0 24
    2 UTE 8 7 0 1 21
    3 FEHÉRVÁR FC 8 6 0 2 18
    4 BUDAÖRS 8 4 2 2 14
    5 CSÁKVÁRI TK 8 4 1 3 13
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 3 0 5 9
    7 GÖDÖLLŐI SK 8 3 0 5 9
    8 TATABÁNYAI SPORT CLUB 8 2 1 5 7
    9 BVSC - ZUGLÓ 8 1 0 7 3
    10 BUDAFOKI LC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Álláslehetőségek
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu