VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

Szerda délután az U18-as válogatott Rab Bencével a kezdőcsapatban megkezdte szereplését az A-ligában, az első ellenfél Svájc volt. A találkozó nem indult jól, hiszen a 27. percben egy labdaszerzést követően Scherrer vette be a mieink kapuját (1–0), majd nyolc perccel később egy dupla kapufa után a menteni igyekvő Rabról a hálóba pattant a labda (2–0). Saját nevelésű középpályásunk azonban nem roppant össze: a félidő lefújása előtt javította hibáját, és egy beadást követően közelről talált be a házigazdák kapujába, 2-1!

Közvetlenül a szünet után kis híján egyenlített a magyar csapat, azonban Zubor lövése kijött Brogliról, a kipattanót pedig Szebellédi nem tudta a hálóba juttatni. A 60. percben azonban már semmi és senki nem tudta megakadályozni a magyar egyenlítő gólt: naná, hogy ismét Rab Bence villant, aki egy visszafejelt labdát kapásból a rövid sarokba belsőzött, 2–2.
Közben a svájciak előtt is adódott néhány komoly helyzet, ám ezeket Esery hatástalanította, máskor pedig a kapufa segített. A hajrában elmaradt egy jogosnak tűnő tizenegyes: Rab indította a meginduló Vöröst, aki egy visszacselt követően elhúzta a labdát az ellenfél mellett, és bár szabálytalannak tűnt a szerelés, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A mieink hátralévő időben hősiesen őrizték az eredményt, a lefújásig újabb gól már nem született, így maradt a 2–2-es döntetlen.
A magyar együttes legközelebb szombaton a franciák ellen lép pályára Carouge-ban.
Fotók, videó: football.ch
2026.03.25. 15:26
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu