A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

U14 U14 - Gurics Máté: Nagyon szoros mérkőzést várok

Hámori Ferenc vezetőedző legénysége kedden Szombathely felé vette az irányt, a fiatalok egy hétvégéről elhalasztott bajnoki mérkőzést játszottak le. Az Illés Akadémia-Haladás együttese került ki győztesen az összecsapásból, melynek részleteit Gurics Máté osztja meg velünk.

-Az ötödik fordulóban az Illés Akadémia-Haladás vendégeként játszottunk, a szombathelyiek betegsége miatt halasztott időpontban, kedden. Mindig szoros, nehéz mérkőzéseket játszunk velük, ezért a mostani derbire is úgy készültünk, hogy kemény párharcok és sok egy-egy elleni küzdelem lesz. A megszokott felállásban indítottuk a találkozót, de kicsit kapkodva és idegesen kezdtünk el játszani. Próbáltuk ráerőltetni akaratunkat az ellenfélre, szerettünk volna gólt lőni, de az utolsó passzokba mindig egy kis hiba csúszott. Az ellenfél csapata viszont egy kontratámadás után tizenegyeshez jutott, amit értékesítettek is, így 1-0-ra ők vezettek. A gól után a hazai csapat visszaállt védekezni, mi pedig mindent megtettünk az egyenlítésért, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk. Úgy érzem, hogy legalább egy, de szívem szerint három pontot hagytunk Szombathelyen. A mérkőzés tanulsága, hogy sokkal jobban kell koncentrálnunk, illetve az adódó helyzeteinket értékesítenünk kell. A 6. fordulóban már hazai pályán fogadjuk a Honvéd-MFA csapatát, akik - egy mérkőzéssel kevesebbet játszva - öt pontjukkal jelenleg a 8. helyen állnak. Ahhoz, hogy megtartsuk velük szemben az előnyünket, mindenképpen győznünk kell, ezért az edzéseken mindent megtettünk a siker érdekében. Nagyon szoros mérkőzést várok, mindkét csapat nagy küzdelemre készteti egymást. Szükségünk van a három pontra, ezért mindent megteszünk a mérkőzésen. Hajrá Vasas Kubala!

2017.09.29. 12:13

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MONOR SE 24 16 7 1 55
    2 ESMTK 24 16 3 5 51
    3 GYULAI TERMÁL FC 24 15 5 4 50
    4 III. KER. TVE 24 13 7 4 46
    5 VASAS FC II. 24 10 9 5 39
    6 CSEPEL SC 24 11 4 9 37
    7 DUNAHARASZTI MTK 24 11 3 10 36
    8 BUDAPEST HONVÉD FC II. 24 9 9 6 36
    9 METON-FC DABAS SE 24 9 5 10 32
    10 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 24 8 6 10 30
    11 SZEGEDI VSE 24 8 5 11 29
    12 BKV ELŐRE 24 7 5 12 26
    13 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 24 5 7 12 22
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 24 6 2 16 20
    15 MARTFŰI LSE 24 6 2 16 20
    16 TISZAFÖLDVÁR SE 24 2 1 21 7
  •   M GY D V P
    1 ETO WHB FC 15 5 4 6 19
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 16 13 1 2 40
    3 FERENCVÁROSI TC 16 7 2 7 23
    4 DVTK 15 5 5 5 20
    5 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 16 4 3 9 15
    6 MTK BUDAPEST 16 14 0 2 42
    7 PUSKÁS AKADÉMIA 16 7 1 8 22
    8 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 16 3 4 9 13
    9 UTE 16 2 3 11 9
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 4 4 8 16
    11 ILLÉS AKADÉMIA 16 6 6 4 24
    12 DVSC 16 8 1 7 25
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ETO UNI FC 14 5 6 3 21
    2 BUDAI FC 16 2 2 12 8
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 16 9 6 1 33
    4 FERENCVÁROSI TC 15 8 6 1 30
    5 PMFC 16 1 4 11 7
    6 MTK BUDAPEST 16 11 2 3 35
    7 PUSKÁS AKADÉMIA 15 7 5 3 26
    8 ZTE FC 16 4 2 10 14
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 6 5 5 23
    10 DVSC 16 7 2 7 23
    11 ILLÉS AKADÉMIA 15 5 2 8 17
    12 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 5 4 6 19
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ETO UNI FC 15 9 3 3 30
    2 GÖDÖLLŐI SK 15 3 0 12 9
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 15 10 4 1 34
    4 FERENCVÁROSI TC 14 6 4 4 22
    5 MTK BUDAPEST 15 11 2 2 35
    6 PUSKÁS AKADÉMIA 14 7 1 6 22
    7 ZTE FC 15 1 2 12 5
    8 UTE 15 5 2 8 17
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 4 2 9 14
    10 ILLÉS AKADÉMIA 15 2 4 9 10
    11 DVSC 15 7 4 4 25
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 15 8 4 3 28
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15 4 4 7 16
    2 ETO AKADÉMIA 16 9 2 5 29
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 16 6 2 8 20
    4 FERENCVÁROSI TC 16 10 3 3 33
    5 DVTK 16 6 4 6 22
    6 MTK BUDAPEST 15 11 1 3 34
    7 PUSKÁS AKADÉMIA 16 7 4 5 25
    8 UTE 15 7 4 4 25
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 3 4 8 13
    10 ILLÉS AKADÉMIA 16 2 5 9 11
    11 DVSC 16 6 5 5 23
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 16 1 6 9 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ETO AKADÉMIA 20 9 2 9 29
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 20 7 3 10 24
    3 FERENCVÁROSI TC 20 15 1 4 46
    4 DVTK 20 2 2 16 8
    5 MTK BUDAPEST 20 13 4 3 43
    6 PUSKÁS AKADÉMIA 20 14 5 1 47
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 9 3 8 30
    8 DVSC 20 6 3 11 21
    9 ILLÉS AKADÉMIA 20 8 2 10 26
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 20 3 3 14 12
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Astra HFC 13 12 0 1 36
    2 EGER SE 13 10 2 1 32
    3 BUDAFOKI LC 13 7 3 3 24
    4 TALENTS FC 13 6 4 3 22
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 14 5 4 5 19
    7 KECSKEMÉTI LC 13 2 2 9 8
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 13 2 1 10 7
    9 GÖDÖLLŐI SK 14 1 0 13 3
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 10 10 0 0 30
    2 DVSC-DEAC 11 8 0 3 24
    3 EGER SE 10 7 0 3 21
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 6 0 3 18
    5 GÖDÖLLŐI SK 11 4 0 7 12
    6 FC HATVAN 10 2 0 8 6
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 2 0 7 6
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 1 0 9 3
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 12 10 1 1 31
    2 EGER SE 11 8 1 2 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 0 4 21
    4 FC HATVAN 10 7 0 3 21
    5 DVSC-DEAC 10 6 2 2 20
    6 GÖDÖLLŐI SK 11 5 0 6 15
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 2 0 8 6
    8 KAZINCBARCIKA SC 11 2 0 9 6
    9 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 12 0 0 12 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 13 11 1 1 34
    2 MTK BUDAPEST 12 11 0 1 33
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 8 0 5 24
    4 CSÁKVÁRI TK 13 7 1 5 22
    5 FEHÉRVÁR FC 11 7 0 4 21
    6 BUDAÖRS 13 5 2 6 17
    7 GÖDÖLLŐI SK 11 4 1 6 13
    8 TATABÁNYAI SPORT CLUB 13 4 1 8 13
    9 BVSC - ZUGLÓ 11 1 0 10 3
    10 BUDAFOKI LC 12 0 0 12 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Álláslehetőségek
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu