VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

Az U16-os korosztályos nemzeti együttes következő programjára április 4. és 14. között kerül sor, zervezett összetartásra 2026. április 4. és 14. között kerül sor, amelynek keretében a csapat podgoricai UEFA Development tornán vesz részt.
Külön büszkeség klubunk számára, hogy fiatal középpályásunk, Gyergyói Zénó is meghívót kapott a válogatottba, és tagja a keretnek.
Az együttes februárban egy négynapos összetartás során készült a tavaszi mérkőzésekre Szalai László szövetségi edző irányításával. Márciusban két alkalommal is pályára léptek a svédek ellen Telkiben, és mindkét találkozón győzelmet arattak – a második mérkőzésen Gyergyói Zénó is bizonyítási lehetőséget kapott.
A felkészüléshez kapcsolódóan Horváth Gábor, U16-os korosztályunk vezetőedzője is értékes tapasztalatokkal gazdagodott: a Vasas és a Magyar Labdarúgó Szövetség közötti jó kapcsolatnak köszönhetően egy héten keresztül a magyar csapat mellett dolgozhatott, betekintést nyerve a nemzeti együttes szakmai munkájába és felkészülésébe.
Gratulálunk Zénónak a meghívóhoz, és sok sikert kívánunk a válogatottban!
2026.03.30. 14:24
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu