VKLA Vasárnap rendezik a FociFesztivált

Tavaly és tavalyelőtt 3000 vendéget fogadó FociFesztiválra idén még több látogatót várnak.

Az MLSZ hivatalos rendezvénye, a FociFesztivál célja, hogy jó hangulatú családi eseményként mutassa be: a foci közösségépítő, szeretnivaló játék. A FociFesztiválon mindent ki lehet próbálni, aminek köze van a focihoz, ezért a szervezők kérik, hogy mindenki sportos ruházatban jöjjön.

Lesz gombfoci, csocsó, freestyle, lábtenisz, tengo, footgolf, buborékfoci, bossaball, futsal, kis- és nagypályás futball, 11-es rúgó és dekázóverseny, női sátor.

A Vasas Kubala Akadémia is jelen lesz, valamint U11-es csapatunk játékos bemutató edzést is tart.

13 és 15 órakor a futsal válogatott szövetségi kapitánya, Tomas Rivera bemutató edzéseket tart, amihez akár csatlakozni is lehet.


A Kelet-Nyugat kispályás tornára még mindig lehet nevezni. A László Atya Kupán pályára lép többek között az írók, a diplomaták, a dj-k, az orvosok és az ügyvédek csapata is.

15 órakor kerül majd sor a Budapest Honvéd – Viktória Trend Optika FC női NBI-es bajnoki mérkőzésre.

17 órától SZÚR, azaz Színész-Újságíró Rangadó zárja a programot.

A FociFesztivál vendégsportja idén a krikett, a magyar krikett válogatott bemutató edzést és mérkőzést is tart.

Az Őrzők Alapítvány, a Tűzoltó utcai gyerekklinika alapítványa az idei FociFesztivál partnere. Gyógyult gyerekekből és a klinika orvosaiból álló csapatuk a magyar vízilabda és krikett-válogatott tagjaival kiegészülve bemutató focimeccset játszik majd.

Pályára lépnek a Speciális Olimpia és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) fogyatékos labdarúgói is.

Az I. Nemzeti Sport Szabadrúgáslövő Bajnokságra már NBI-es játékosok is neveztek, a Kecskemét, a Videoton és a Kispest Honvéd futballistái. A nevezés továbbra is nyitva áll férfi és női játékosok számára egyaránt, a fődíj férfi kategóriában 500.000 forint, a nőknél 100.000 forint.

A FociFesztiválra a belépőjegy egységesen 500 forint, a fesztivál programja a www.focifeszt.hu oldalon olvasható.

A Focifesztivál Kubálásokkal kapcsolatos eseményeiről a http://vkla.hu/focifesztival linken tudhatnak meg többet.

Várunk Mindenkit szeretettel!

Vasárnap mindenki labdába rúg...

 

2013.09.04. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 ETO FC GYŐR 11 8 1 2 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 2 2 23
    4 DVSC-DLA 11 6 2 3 20
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 6 1 4 19
    6 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 6 0 5 18
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 5 0 6 15
    9 DVTK 11 2 4 5 10
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 11 2 1 8 7
    11 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 1 3 7 6
    12 PAKSI FC 11 1 2 8 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 10 0 1 30
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 9 0 2 27
    3 MOL FEHÉRVÁR FC 11 6 1 4 19
    4 DVTK 11 6 1 4 19
    5 MTK BUDAPEST 11 6 0 5 18
    6 DVSC-DLA 11 5 2 4 17
    7 FERENCVÁROSI TC 11 5 2 4 17
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    10 ETO FC GYŐR 11 2 2 7 8
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 2 1 8 7
    12 PAKSI FC 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 8 1 2 25
    3 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 8 0 3 24
    4 ETO FC GYŐR 11 6 3 2 21
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 6 2 3 20
    6 DVSC-DLA 11 6 1 4 19
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    9 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 3 0 8 9
    10 PAKSI FC 11 2 2 7 8
    11 DVTK 11 1 2 8 5
    12 MOL FEHÉRVÁR FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD - MFA 21 19 0 2 57
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 21 18 2 1 56
    3 DVSC-DLA 24 15 5 4 50
    4 UTE 25 14 4 7 46
    5 MTK BUDAPEST 22 15 0 7 45
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 12 3 7 39
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 12 3 9 39
    8 MOL FEHÉRVÁR FC 25 11 3 11 36
    9 ETO FC GYŐR 23 11 2 10 35
    10 FERENCVÁROSI TC 22 10 3 9 33
    11 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 22 7 3 12 24
    12 PAKSI FC 23 7 3 13 24
    13 DVTK 24 6 6 12 24
    14 PMFC 24 4 0 20 12
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 23 2 2 19 8
    16 KTE LA 25 1 3 21 6
  •   M GY D V P
    1 DVSC-DLA 24 20 1 3 61
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 25 18 3 4 57
    3 FERENCVÁROSI TC 23 17 5 1 56
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 14 3 7 45
    5 ETO FC GYŐR 24 13 5 6 44
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 23 11 2 10 35
    7 PMFC 24 11 2 11 35
    8 MOL FEHÉRVÁR FC 24 10 4 10 34
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 25 9 3 13 30
    10 MTK BUDAPEST 24 9 2 13 29
    11 DVTK 25 8 5 12 29
    12 PAKSI FC 23 8 1 14 25
    13 KTE LA 25 7 3 15 24
    14 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 23 6 4 13 22
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 23 4 3 16 15
    16 UTE 25 3 2 20 11
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 19 16 1 2 49
    2 UTE 19 15 2 2 47
    3 REAC SPORTISKOLA SE 18 13 0 5 39
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 12 3 3 39
    5 KELEN SC 19 12 3 4 39
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 18 6 3 9 21
    7 DOROGI FC 19 6 1 12 19
    8 DUNAHARASZTI MTK 16 5 1 10 16
    9 BUDAÖRS 17 4 2 11 14
    10 VIADUKT SE BIATORBÁGY 19 4 1 14 13
    11 BVSC-ZUGLÓ 18 2 3 13 9
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 16 2 2 12 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 17 0 2 51
    2 FERENCVÁROSI TC 19 16 2 1 50
    3 UTE 19 16 1 2 49
    4 KELEN SC 19 12 1 6 37
    5 DOROGI FC 19 7 3 9 24
    6 DUNAHARASZTI MTK 19 6 3 10 21
    7 VIADUKT SE BIATORBÁGY 19 6 2 11 20
    8 BVSC-ZUGLÓ 19 6 2 11 20
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 19 4 5 10 17
    10 REAC SPORTISKOLA SE 19 5 0 14 15
    11 BUDAÖRS 18 3 3 12 12
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 18 2 4 12 10
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS FC 20 17 2 1 53
    2 DLA 20 15 2 3 47
    3 ASTRA-ALEF HFC - ÜLLŐ 18 14 1 3 43
    4 ETO FC GYŐR 22 13 3 6 42
    5 MTK HUNGÁRIA FC 18 13 0 5 39
    6 KELEN SC 22 9 3 10 30
    7 KÉSZ - ST. MIHÁLY FC 20 9 2 9 29
    8 BUDAÖRS 20 7 3 10 24
    9 FEHÉRVÁR FC 20 6 2 12 20
    10 HALADÁS-VIKTÓRIA 17 5 5 7 20
    11 FERENCVÁROSI TC 21 5 4 12 19
    12 VASAS AKADÉMIA 19 4 3 12 15
    13 VESZPRÉM FC USE 21 4 3 14 15
    14 FC HATVAN 22 2 1 19 7
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SZEKSZÁRDI UFC 13 13 0 0 39
    2 PAKSI SE 14 10 0 4 30
    3 BUDAPEST HONVÉD 15 8 5 2 29
    4 BMTE - AIRNERGY FC 12 8 2 2 26
    5 BVSC-ZUGLÓ 14 4 3 7 15
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 4 3 7 15
    7 SZENTLŐRINC-SPORTOLDA 14 4 1 9 13
    8 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 13 2 2 9 8
    9 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    10 BSE PALÓC FARKASOK USE (törölve) 0 0 0 0 0
    11 REAC SISE-FEMINA 13 0 0 13 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SOROKSÁR SC 20 19 0 1 57
    2 ÚJPEST FC 20 18 1 1 55
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 21 15 3 3 48
    4 FC HATVAN 19 10 2 7 32
    5 KAZINCBARCIKAI SC FC 20 9 2 9 29
    6 VASAS AKADÉMIA 19 8 1 10 25
    7 GYULAI AMAZONOK 21 7 3 11 24
    8 NYÍRSÉG NŐI SCE 21 6 4 11 22
    9 MONORI SE 18 6 2 10 20
    10 SZOLNOKI MÁV UFC 21 5 3 13 17
    11 BVSC-ZUGLÓ 19 4 1 14 13
    12 CIGÁND SE 20 1 1 18 4
    13 NAGYMÁGOCS NSE (törölve) 1 0 1 0 0
    14 HAJDÚSZOBOSZLÓI SE (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Infók
Női toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu