VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Vasas FC II. – Gyulai Termál FC
1–1 (1–1)
Fáy utcai Sportcentrum, 200 néző. Vezette: Drabon Barnabás (Halmai Kristóf, Pálinkás Donát Ferenc)
Vasas FC II.: Sági – Magyar (Szabó B., a szünetben), Ódor, Puskás, Feledy, Forgó M., Horváth R. (Szabó L., 69.), Ottucsák, Vincze, Horváth Sz. (Csánk-Takács, 60.), Jován (Rab, 75.). Vezetőedző: László András
Gyulai Termál FC: Krnács – Göblyös (Máris, 60.), Wéber, Zelenyánszki (Katona, 75.), Czirok, Zabari (Kolarovszki M., 80.), Lestyán, Vörös (Szabó Zs., 80.), Krajcsó, Trescsula, Zádori (Constantinescu., 80.). Vezetőedző: Ekker Attila
Gól: Jován (35.), ill. Czirok (38.)
Sárga lap: Horváth R. (69.), ill. Göblyös (29.), Katona (76.), Máris (84.), Kolarovszki M. (87.)
A Vasas FC II. a Szegedi VSE-vel vívott bajnoki nyitány után – a Magyar Kupa 1. fordulója miatt – a múlt hétvégén nem tétmecccsel, hanem az MTK II. ellen 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzéssel hangolt idénybeli első hazai bajnokijára. A vendég az a Gyulai Termál FC volt, amely az NB III. Dél-Keleti csoportjának előző kiírásában ezüstérmes lett, az MK első körében pedig 4–0-ra győzött a Szegedi VSE otthonában, így készülhet a második fordulóra. Az egymás elleni meccsek tekintetében tavaly ősszel nagy csatában, egy góllal maradtunk alul hazai pályán, tavasszal pedig szintén vereséget szenvedtünk Gyulán, így lemaradtunk a dobogóról.
A szerda délutáni összecsapáson Ódor Máté és Horváth Rajmund is visszajátszott első csapatunkból, László András vezetőedző mindkettejüket a kezdőbe nevezte. A mérkőzés első nagyobb lehetőségére a 8. percig kellet várni, a vendégek jobb oldali szöglete után Lestyán veszélyeztett, Sági azonban nagyot védett, a kipattanó pedig a jobb oldali kapufán csattant.
A következő helyzetet szintén a vendégcsapat alakította ki, a 26. percben Czirok József tizenhatoson kívülről érkező lövését fogta Sági. A 30. percben Horváth Rajmund cselezgetett az ellenfél tizenhatosának jobb oldalán, majd egy Ottucsákkal való szép kényszerítő után el is eresztett egy ígéretes löketet, Krnács azonban védett. Egy perccel később már az ellenfél veszélyeztetett, Vörös lekészítését Zádori tűzte kapura, lövése azonban a kapu jobb oldala mellé szállt.
A 35. percben Horváth Rajmund szerzett labdát harciasan az ellenfél ötösénél, két gyulai védő gyűrűjében, majd a második hullámban érkező Jovánhoz gurított vissza, aki 17 méterről, gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót, 1–0!
Sokáig nem örülhettünk, három perccel később jött az egyenlítés: Vörös bal oldali beadása után Göblyös közeli próbálkozását még nagy bravúrral védte Sági, ám a kipattanót Czirok a kapu jobb oldalába bombázta, 1–1. Az első félidő hajrájában volt még egy veszélyes próbálkozásunk, a 45. percben Horváth Szabolcs szinte a fél pályától indulva végigszáguldott a bal oldalon, két védőt lerázva szépen cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ám bombája a lécre vágódott, és a kipattanóból sem sikerült betalálnia.
A fordulást követően rögtön két lövéssel próbálkozott a Gyula, de a második játékrész első nagy lehetősége előttünk adódott, az 51. percben Ottucsák távoli lövését bravúrral tolta szögletre Krnács. Lüktető volt a hátralévő idő, nagy csatát vívtak a játékosok, főleg a középpályán, ám komoly helyzetek nem igazán alakultak ki a kapuk előtt.
A hajrában, egy szögletet követően a vendégeknek még volt esélye a győzelem megszerzésére, de szerencsére Wéber fejese nem sokkal a bal oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret. A végig kiélezett és nagy küzdelmet hozó találkozónak így 1–1-es döntetlen lett a vége, együttesünk értékes pontot szerzett az előző idény ezüstérmese ellen.
A Vasas FC II. vezetőedzője, László András így értékelt a lefújást követően:
– Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk egy remek csapat ellen. Örülök a pontszerzésnek, igaz, ha kicsit bártabbak vagyunk támadójátékban, akkor meg is nyerhettük volna a meccset. Ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a srácok, mert jól védekezték le az ellenfél támadásait. Fizikálisan rettenetesen erősek voltak a gyulaiak, a bajnoki cím egyik esélyesének számítanak, fiataljaink most megtapasztalták, milyen is a felnőtt foci.
Gólszerzőnk, Jován Vilmos szintén boldogan nyilatkozott a mérkőzés után:
– Kicsit gyengébben kezdtünk, de a második félidőre felvettük a tempót. Erős csapattal játszottunk, talán a legjobbal a bajnokságban, így boldogok vagyunk a döntetlen miatt. Külön öröm számomra, hogy betaláltam és megszereztem az idei első bajnoki gólomat, remélem, ez egy sikeres sorozat kezdete.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy a helyszínen buzdították csapatunkat! A Vasas FC II. legközelebb az NB III., Dél-Keleti csoportjának 3. fordulójában, augusztus 8-án, vasárnap 11 órától a Budapest Honvéd FC második csapatához látogat a Honvéd MFA Utánpótlás központjában.
Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!
2025.08.07. 11:10
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu