VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Vasas FC II. – Csepel SC
1–0 (0–0)
Fáy utcai Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Kiss Márkó (Juhász Szabolcs Olivér, Szabó Richárd)
Vasas FC II.: Molnár Zs. – Szabó L., Borgula, Forgó, Magyar, Faragó (Csánk-Takács, 93.), Lukács M. (Hajós, 67.), Rab (Vincze, a szünetben), Ottucsák, Sus (Kátai, 58.), Jován (Szabó B., 67.). Vezetőedző: László András
Csepel SC: Szűcs K. – Bencsetler, Bende (Giuliani, 84.), Túri, Kubitsch, Csabafi (Katkó, 61.), Sükösd (Torda, 71.), Dunai (Szűcs L., 61.), Tóth L., Halácsi, Fésü (Bencze, 71.). Vezetőedző: Takács László
gólszerző: Ottucsák (60.)
sárga lap: Magyar (80.), Faragó (93.), ill. Túri (88.)
kiállítva: Forgó (63.)
A legutóbbi fordulóban tartalékcsapatunk még úgy is bravúros, gól nélküli döntetlent ért el az élcsapatnak számító Monor otthonában, hogy csapatkapitányunk, Puskás Zsombor kiállítása miatt bő 30 percet emberhátrányban játszott. A kiállítás értelmében az aktuális fordulóban az eltiltott Puskásra nem számíthatott László András vezetőedzőnk, ahogyan sérülés miatt védelmünk másik oszlopos tagjára, Feledy Balázsra sem.
Vasárnapi ellenfelünk, a Csepel SC az NB III. Dél-Keleti csoportjának előző kiírásában a 10. helyen végzett, míg a mostani szezonban 9 játéknapot követően hozzánk hasonlóan 13 pont állt a nevük mellett, csak több győzelmüknek köszönhetően előztek meg a tabellán. A Csepel múlt vasárnap Tóth László góljával 1–0-ra győzte le a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második csapatát.
A két együttes legutóbb március közepén, paprikás hangulatú összecsapást vívott. Hazai pályán több mint egy félidőt játszottunk kettős emberhátrányban – Jovánt és Ottucsákot állították ki az első játékrész hajrájában –, de Ottucsák és Farkas J. góljának köszönhetően így is nyertünk 2–0-ra. Előtte, tavaly augusztusban, a visszajátszó Szánthó Regő tizenegyesével ugyan vezetést szereztünk az első félidőben, ám a végén 2–1-es vereséget szenvedtünk.
Egy csepeli lehetőséggel indult a mostani mérkőzés, a 2. percben egy bal oldali beadást követően Halácsi fejelt egy méterrel a kapunk mellé. Hat perccel később válaszoltunk, Sus jó 25 méterről elvállalt egy szabadrúgást, középre érkező lövését azonban Szűcs Krisztián fogta. Sus kifejezetten aktív volt a jobb oldalon, egy perccel később befelé húzta a labdát, majd ismét lövéssel próbálkozott, ám Szűcs ezúttal is résen volt, balra vetődve elérte a labdát. A 13. percben ismét a Csepel veszélyeztetett. Egy bal oldali szöglet után lemaradtak védőink Túriról, aki körülbelül hat méterről lőtt kapura, ám Molnár nagy bravúrral hárított és még mielőtt a kipattanóból újra próbálkozhattak volna, megfogta a labdát.
Lüktető volt a mérkőzés, alig fél perccel később Rab próbálkozott fejessel, amit Szűcs könnyedén megfogott, majd a 17. percben az ellenfél jobbszélsője, Halácsi rázott le magáról mindenkit, a 16-osról leadott lövése pedig nem sokkal kerülte el a jobb sarkot. A 18. percben Tóth László próbálkozott szabadrúgásból, jó 25 méterről, kapusunk, Molnár azonban ismét nagyot védett.
A 25. percben, a bal oldali szögletünket követően nagy kavarodás alakult ki a Csepel kapuja előtt. Előbb, a 16-oson kívül érkező Ottucsák nagyszerű, földön pattanó lövésénél blokkoltak a védők, majd Rab veszélyes lövését hárította bravúrral Szűcs. A 37. percben Szűcs tisztázása után kontrát vezettek a bal oldalon a XXI. kerületiek, védőink az utolsó pillanatban tisztáztak szögletre a középen érkező Tóth elől. A jobb oldali korner nem volt veszélytelen, az előre húzódó Túri fejese nem sokkal ment el a kapunk fölött. A félidő végére még maradt egy veszélyes lehetőségünk: Faragó kapta meg a kapu előterében a labdát, majd egy fordulás után, jobbal a jobb sarkot célozta meg, lövése azonban kicsivel kaput tévesztett.
Rögtön lövéssel indítottuk a második játékrészt, Ottucsák körülbelül 18 méterről próbálkozott, Szűcs azonban a helyén volt, jobbra vetődve megfogta a labdát. Az 51. percben a vendégek mentek el a bal oldalon, majd Fésű centerezését követően Tóth László veszélyeztetett, Molnár azonban könnyűszerrel hárított. A második félidőben jóval többször próbálkoztunk beadással, ennek pedig egyórányi játékot követően meg is lett az eredménye: egy jobb oldali beadás után a középen helyezkedő Ottucsák először csak a blokkoló védőt találta el, de másodjára, félig a földön fekve bekotorta a labdát a kapu jobb oldalába, 1–0!
Négy perccel később nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis az ellenfél kiugró csatárát, Tóth Lászlót buktatta Forgó, a játékvezető pedig úgy ítélte meg, hogy utolsó emberként tette mindezt, ezért piros lappal „jutalmazta” védőnket. Egymást követő második héten jutott tehát kiállítás sorsára egyik játékosunk. Annak azért örülhetünk, hogy a kiállítást eredményező, 17 méterről elvégzett veszélyes szabadrúgást sikerrel hatástalanította Molnár.
A hátralévő időben nagyot küzdött együttesünk emberhátrányban, ellentmondást nem tűrően, harciasan védekeztünk, sőt még helyzetekig is eljutottunk – a legnagyobb a 83. percben Faragó előtt adódott, akinek fejese nem sokkal ment a bal kapufa mellé. Nem kérdés, a csapategység diadala is, hogy sikerült otthon tartanunk a három pontot a fővárosi rivális Csepel ellen. Győzelmünkkel felléptünk a tabella ötödik helyére és mindössze három pontra vagyunk soron következő ellenfelünktől, a 19 egységgel a harmadik pozíciót elfoglaló Dabastól.
A Vasas FC II. vezetőedzője, László András a győzelem ellenére nem volt felhőtlenül boldog a lefújást követően:
– Csak a győzelemhez tudok gratulálni a srácoknak, a játékhoz nem annyira. Főleg az első félidőben látottakkal nem voltam elégedett, bár egy nagyon szervezett csapat ellen játszottunk, amely megnehezítette a dolgunkat. De kevés jó egyéni teljesítmény volt a mai napon, ráadásul megint piros lapot kaptunk. Ugyanakkor a múlt héthez hasonlóan ezúttal is ki kell emelnem, hogy a kiállítás összekapta a társaságot, utána érdekes módon feljavultunk mind egyéni, mind csapatszinten. Ez mindenképpen pozitív, de jobban örülnék, ha a mérkőzéseket tizenegy emberrel tudnánk befejezni...
A Vasas FC II. játékosai közül a győztes gólt szerző Ottucsák György értékelt: – Eléggé fárasztó meccs volt, főleg a kiállítás után, de úgy érzem, csapatként dolgoztunk tíz emberrel is, ezért tudtuk megtartani az előnyünket. Zsinórban a második meccset fejeztük be emberhátrányban, ezen mindenképpen javítanunk kell, nem szabad ekkora előnyt adnunk az ellenfeleknek, ugyanakkor a csapat erejét mutatja, hogy tíz emberrel is kibírjuk. Hogyan emlékszem a gólomra? Összerúgtam az egyik védővel, szerencsére elém pattant a labda, majd az egyensúlyomat elvesztve is be tudtam kanalazni a labdát. Örülök a találatnak, főleg, hogy győzelmet ért!
Köszönjük szurkolóinknak, hogy a helyszínen buzdították csapatunkat! A Vasas FC II. legközelebb, az NB III. Dél-Keleti csoportjának 11. fordulójában, október 12-én, vasárnap 13.00 órakor a Meton-FC Dabas SE otthonába látogat, az FC Dabas Wellis Sportparkba.
Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!
2025.10.07. 10:25
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu