VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

A Pénzügyőr SE labdarúgó-szakosztályát 1950-ben alapították. Az együttes sosem szerepelt a legmagasabb osztályban, az NB II-ben pedig utoljára a 2004/05-ös szezonban lépett pályára. Azóta a harmadik és a negyedik vonal között ingázik a csapat. A pasarétiek a mögöttünk hagyott 2024/25-ös idényben – velünk egy csoportban – a 13. helyen végeztek 27 ponttal (7 győzelem, 6 döntetlen, 17 vereség).
Vasárnapi ellenfelünk az idei szezonban viszont már a Dél-Nyugati csoportba kapott besorolást, ahol féltávnál a 17., kiesést jelentő helyen áll a tabellán. A két csapat legutóbb tavaly márciusban játszott egymással, akkor Rideg Bálint góljával 1–0-ra nyertünk a NAV Pasaréti úti Sporttelepen.
Október közepén edzőváltás történt a Pénzügyőrnél: Csábi József helyét az UEFA Pro Licence-szel rendelkező Bücs Zsolt vette át a kispadon. Játékosaink közül korábban senki sem futballozott a Pénzügyőr színeiben, míg Földi Dánielnek és Szabó Levente Gézának van angyalföldi múltja.
A találkozót vasárnap 10 órától rendezik a Fáy utcai Sportcentrumban, ami a helyszínen ingyenesen megtekinthető.
2026.02.21. 10:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu