A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA 91 esztendeje született Akadémiánk névadója, Kubala László

Kubala László 1927. június 10-én Budapesten született és 2002. május 17-én Barcelonában hunyt el. Sportpályafutását a Ganz ifjúsági csapatában kezdte 1944-ben, ahol 11 évesen már 14-16 évesek között rúgta a labdát, majd 1945-ben a Ferencváros játékosa lett.

1946-1948 a pozsonyi ŠK Slovan Bratislava játékosa. Megnősül, edzője testvérét, Anna Viola Daucikot veszi el. Bekerült a csehszlovák válogatottba is, de a csehszlovák katonai behívó elől hazatért.

1948-1949 a Vasas SC játékosa, három alkalommal szerepel a magyar válogatottban.

1949-1950 a Rákosi-diktatúra elől Olaszországba menekült. Az ott élő magyarokból verbuvált csapattal bemutatómeccseket játszottak. Legyőzték a Real Madridot 4-2 arányban, a világbajnokságra készülő spanyol válogatottat és az Espanyol csapatát is.

1950-1961 az FC Barcelona játékosa. Immáron a harmadik országban kezdett új karriert. Remek játékával hamar a szurkolók kedvencévé vált. A nézőszám növekedése miatt a gránátvörösök stadionját a többszörösére kellett bővíteni.

A csehszlovák válogatottban hét, a magyarban három, a spanyol válogatottban pedig 19 alkalommal szerepelt. 4 bajnoki cím (1952, 1953, 1959, 1960), 5 Copa Generalissimo – győzelem (1951, 1952, 1953, 1957, 1959), két Spanyol Szuperkupa – siker (1952, 1953), valamint két VVK – diadal is (1958, 1960) fémjelezte a Barcelona ezen évtizedét. Emellett a csapat 1952-ben megnyerte a Copa Latinát, és a Copa Eva Duartét is.

Pályafutása során rengeteg duplával, 16 mesterhármassal, valamint egy-egy mesternégyessel, -ötössel és –hetessel büszkélkedhetett. 1952. február 10-én a Gijón ellen elért (9-2) győzelem alkalmával hét góllal terhelte meg az ellenfél kapuját.

Az FC Barcelona színeiben 349 mérkőzésen 270 gólt ért el, ebből a bajnoki mérlege 186/131. Más orgánum szerint 345 meccsen 274-szer volt eredményes. 19 alkalommal pályára lépett a spanyol válogatottban is, s 11 gólt szerzett a „La Furia Roja” játékosaként.

1961-1963 az RCD Espanyol-ban játszott.

1961-1963 az FC Barcelona, majd a RCD Espanyol, az FC Zürich és a Toronto Falcon voltak a főbb állomások sportpályafutásában. Játékos-edzőként, később edzőként ténykedett. A spanyol válogatottat 11 évig vezette. Kubala emellett az Espanyol (1966-69), a Cordoba (1968-69), a Real Murcia (1986-87), a Málaga (1987-88), az Elche (1988-89), és 12 mérkőzés erejéig a Paraguay-i nemzeti válogatott kispadján is ült.

A spanyol szövetség alkalmazásában két alkalommal állt. Az első alkalommal, 1969 és 1980 között a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként kijuttatta csapatát az 1978-as argentínai VB-re, és az 1980-as EB-re. Második alkalommal, 1991-ben kinevezték a spanyol olimpiai válogatott másodedzőjének Vicente Miera mellé, így részese volt a barcelonai olimpián aranyérmet nyert válogatott sikerének.

1999-ben, a Barcelona 100. születésnapján a 20. század legjobb Barca-futballistájának választották. A sportújságírók megszavazták a második legjobb 20. századi spanyol játékosnak. A spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki.

2009-ben, a Camp Nou megnyitásának 52. évfordulóján ünnepélyes keretek között átadták Kubala mintegy két méter magas szobrát, mely a stadion előtt kapott helyett. Az ünnepélyes megemlékezésen beszédet mondott Joan Laporta, Ramon Alfonsera, ifjabb Kubala László és Dunai Antal is.

A 100 ezer férőhelyes Nou Camp felépülésének 52. évfordulóján felavatták Kubala László szobrát a katalán klub stadionjának központi helyén. A szobrot Montserrat García neves spanyol szobrászművész készítette, amelynek ünnepélyes avatására 2009. szeptember 24-én került sor. A közel két méteres alkotást nagyszabású megemlékezés keretében, több mint húszezer fanatikus részvételével leplezte le az FC Barcelona vezérkara.  A magyar szövetség képviseletében két alelnök, Dunai Antal és Nemes Ferenc, valamint Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is jelen volt az eseményen.

Kubala László születésének 85. évfordulója alkalmából a nevét viselő Vasas Kubala Akadémia tulajdonosai bronzszobrot állítottak Kubala Lászlóról a Vasas Fáy utcai Sportcentrumában. A szobrot Kutas László Wiesenthal-díjas szobrász és éremművész, a ravennai Dante-biennále nemzetközi zsűrijének tagja készítette. A szobor ünnepélyes avatóünnepségére 2012. június 15-én került sor, azon a napon, amelyen 52 évvel ezelőtt Kubala László szerződést kötött az FC Barcelona-val. A szobrot számos vezető politikus és Vasas-legenda jelenlétében Carlos Kubala, Kubala László fia és Enrique Pastor de Gana, a Spanyol Királyság rendkívüli kinevezett nagykövete leplezte le.

2017 nyarán Akadémiánk névadójáról, Kubala Lászlóról – részben a labdarúgó emléke előtti tisztelet és megbecsülés jeleként – parkot nevezett el a főváros, mellyel egybekötött alapkőletétel, koszorúzás és állófogadás volt napirenden a Vasas Kubala Akadémia programjai között.

A Kubala László park a XIII. kerületi Béke utca – Tahi utca közötti területen került felavatásra ma délelőtt, ezt követően a Fáy utcai Sportcentrumban névadónk szobrának megkoszorúzására került sor, végül a Főpolgármesteri Hivatalban a Magyarok a Barcáért című filmet tekintették meg az egybegyűltek. Az eseményen jelen volt Tarlós István főpolgármester, Dr. Tóth József XIII. kerületi polgármester, Dr. Kovács Barnabás főkonzul, Kubala László két fia, Carlos Kubala és Ladislao Kubala, az FC Barcelona vezető képviselői, Kubatov Gábor, a FTC Labdarúgó Zrt. elnöke, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, valamint Szekeres Tamás, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezető igazgatója, Rabatin József, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosi körének tagja, Markovits László, a Vasas SC elnöke illetve Puskás Lajos és Ihász Kálmán Vasas legendák.

A parkban  - a fővárossal közösen - emlékkövet is állított Kubala Lászlónak a XIII. kerület önkormányzata. Az esemény kiemelkedő momentuma annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében Barcelonában és Budapesten egyaránt megemlékeztek Kubala Lászlóról, aki 2017. június 10-én lett volna 90 esztendős. A meghívott díszvendégektől - a sportember alakját felidézve - megtudhatták az egybegyűltek, hogy Kubala László szegény családba született, így már egészen fiatalon, gyermekkorában megtanulhatta, hogy milyen fontos a másokkal való szolidaritás. A világhírű labdarúgó legendásan sikeres pályafutásában fontos szerepe volt annak is, hogy Kubala László folyamatosan megoldásokat keresett, élethosszig tartó tanulással fejlesztve tudását. Névadónk okosan futballozott, látott a pályán, ezzel állandó veszélyt jelentve az ellenfél kapujára.

A park névadójának emlékkövét Tarlós István és Dr. Tóth József leplezték le.

-Az egyszerű emberek számára pusztán az is példaadó volt, ahogy Kubala László képes volt felemelkedni –hallhattuk Dr. Tóth József beszédében, Tarlós István pedig úgy fogalmazott: -Habár Magyarországon nem ismerik olyan sokan a labdarúgót, Katalóniában mítoszként tekintenek rá, és Spanyolország egészében máig különleges tisztelet övezi.
fotó:nemzetisport.hu

2018.06.10. 12:41

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 27 23 3 1 72
    2 ESMTK 27 18 5 4 59
    3 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 27 16 8 3 56
    4 KÖRÖSLADÁNYI MSK 27 15 7 5 52
    5 SZOLNOKI MÁV FC 27 13 7 7 46
    6 VASAS FC II. 27 12 8 7 44
    7 BKV ELŐRE 27 12 4 11 40
    8 MONOR SE 27 12 3 12 39
    9 PÉNZÜGYŐR SE 27 8 6 13 30
    10 METON-FC DABAS SE 27 8 6 13 30
    11 MARTFŰI LSE 27 8 4 15 28
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 27 7 6 14 27
    13 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 27 6 7 14 25
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 27 6 7 14 25
    15 FÜZESGYARMATI SK 27 5 3 19 18
    16 CEGLÉDI VSE 27 3 4 20 13
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 16 2 2 50
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 13 1 6 40
    3 DVTK 20 10 5 5 35
    4 DVSC 19 11 1 7 34
    5 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 10 3 5 33
    6 ETO FC Győr 18 10 0 8 30
    7 FERENCVÁROSI TC 18 9 1 8 28
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 20 7 2 11 23
    9 ÚJPEST FC 20 6 2 12 20
    10 III.KER TVE 20 4 4 12 16
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 19 5 0 14 15
    12 TARPA SC 20 3 3 14 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 20 14 1 5 43
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 13 2 4 41
    3 HONVÉD MFA 20 12 4 4 40
    4 DVSC 18 12 2 4 38
    5 FERENCVÁROSI TC 20 7 7 6 28
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 20 7 6 7 27
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 20 6 7 7 25
    8 ETO FC Győr 18 7 3 8 24
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 6 7 24
    10 UTE 20 5 1 14 16
    11 DVTK 20 4 4 12 16
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 20 1 3 16 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 19 13 2 4 41
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 11 2 5 35
    3 FERENCVÁROSI TC 19 9 6 4 33
    4 DVSC 18 9 3 6 30
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 9 1 9 28
    6 MTK BUDAPEST 18 8 2 8 26
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 8 2 9 26
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 7 5 7 26
    9 FEHÉRVÁR FC 19 7 3 9 24
    10 DVTK 18 7 3 8 24
    11 ETO FC Győr 19 5 6 8 21
    12 UTE 19 1 1 17 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 17 13 3 1 42
    2 HONVÉD MFA 19 12 3 4 39
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 9 3 6 30
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 8 5 5 29
    5 MTK BUDAPEST 18 7 7 4 28
    6 ETO FC Győr 19 8 3 8 27
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 7 5 7 26
    8 FERENCVÁROSI TC 18 6 8 4 26
    9 ZTE FC 19 7 3 9 24
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 5 2 12 17
    11 DVTK 19 2 6 11 12
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 19 2 2 15 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 16 3 5 51
    2 MTK BUDAPEST 23 14 4 5 46
    3 FERENCVÁROSI TC 24 12 6 6 42
    4 DVTK 24 11 5 8 38
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 11 1 12 34
    6 HONVÉD MFA 24 9 5 10 32
    7 ETO FC Győr 23 9 2 12 29
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 6 8 10 26
    9 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 6 3 15 21
    10 DVSC 24 5 3 16 18
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 19 18 1 0 55
    2 KIZOTTI CSEPEL TC 19 16 1 2 49
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 15 0 5 45
    4 PÁPAI ELC 19 14 1 4 43
    5 ZTE FC 20 10 4 6 34
    6 AIRNERGY FC 19 10 1 8 31
    7 FC AJKA 19 7 1 11 22
    8 FC NAGYKANIZSA 18 6 4 8 22
    9 PAKSI SE 20 6 1 13 19
    10 PVSK 20 4 2 14 14
    11 KELEN SC 19 1 0 18 3
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 16 13 1 2 40
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 13 0 2 39
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 11 1 4 34
    4 DVSC-DEAC 16 11 0 5 33
    5 UTE 16 8 2 6 26
    6 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 16 6 2 8 20
    7 FC HATVAN 16 5 2 9 17
    8 BVSC-ZUGLÓ 16 4 0 12 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 15 4 0 11 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 17 16 1 0 49
    2 VASAS AKADÉMIA KFT. 17 15 1 1 46
    3 KELEN SC 17 14 0 3 42
    4 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 17 9 1 7 28
    5 PAKSI SE 19 9 1 9 28
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 9 0 9 27
    7 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 18 8 1 9 25
    8 SZEKSZÁRDI UFC 17 6 3 8 21
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 16 3 0 13 9
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 17 2 0 15 6
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 17 0 0 17 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 15 14 0 1 42
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 16 12 2 2 38
    4 GYULAI AMAZONOK 16 9 0 7 27
    5 MERCEDES KLC 16 7 1 8 22
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 16 7 0 9 21
    7 BUDAPEST HONVÉD 16 7 0 9 21
    8 SZOLNOKI MÁV UFC 16 5 0 11 15
    9 ÚJPEST FC 16 2 0 14 6
    10 BVSC-ZUGLÓ 15 0 0 15 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu