A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Bencze Márk nyilatkozott a Vitesse szerződés kapcsán

 
 
Korábban beszámoltunk róla, hogy szakmai partnerünk, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Vitesse együttese hároméves szerződést kötött akadémiánk 16 éves támadójával, Bencze Márkkal. Tehetséges akadémistánk még augusztusban csatlakozik az arnhemi klub korosztályos csapatához, de előtte természetesen volt annyi ideje, hogy megossza velünk az átigazolással kapcsolatos érzéseit és jövőbeni terveit.
 
Bencze Márk 2005-ben kezdte labdarúgó pályafutását Veresegyházán, ahol jelenleg családjával él. 2010-ben került a Vasas Kubala Akadémia Fáy utcai bázisára, U12-től pedig már akadémistaként pallérozódott a piros-kék utánpótlás nevelő klubban. A Bozsik korosztályos kiválasztókat követően Márk az U15-ös nemzeti válogatottban debütált először, s azóta minden évben tagja korosztálya keretének. Akadémistánk rengeteg tapasztalatot szerzett ezen időszakokban, szívesen emlékszik vissza az elmúlt évekre.
 
-Mindig emlékezni fogok arra az MTK elleni bajnoki mérkőzésünkre, mikor nem csupán nyertünk 4:3-ra, de mind a négy gólt én rúgtam! Legemlékezetesebb pillanataim közé tartoznak a Nike Cup rendezvények is, hiszen az Akadémiával először az '99-es korosztállyal aranyérmesek lettünk, majd következő évben a 2000-es csapattal második helyen végeztünk. Természetesen sosem felejtem el a válogatottban való szereplésemet sem. Észak-Írország ellen úgy nyertünk 2:0-ra, hogy az egyik találatot én szereztem, míg most a Telki Kupát is megnyertük és itt ugyancsak hozzájárulhattam egy góllal az aranyéremhez.
 
Márk az Akadémiánkon és a korosztályos válogatottban nyújtott teljesítménye alapján hívta föl magára a figyelmet. A holland szakemberek már régóta figyelték, több mérkőzésére is ellátogattak, illetve vendégül is látták a játékost Hollandiában. Márk pontosan emlékszik arra a momentumra, mikor először kapcsolatba került a Vitesse-szel.
 
-U15-ös bajnoki mérkőzést játszottunk, ahol a Vitesse szakemberei is jelen voltak. Természetesen azóta többször látták a játékomat, hiszen rendszeresen figyelték a teljesítményemet, ennek egyik legfontosabb lépése az volt, amikor tavaly Hollandiába utaztam egy egy hetes próbajátékra. Ezt követően felgyorsultak az események és kölcsönösen sűrűsödtek a látogatások.
 
Akadémistánk tisztában volt azzal, hogy nagy a tét, hiszen Európa egyik kiemelkedő akadémiájához készült, ez pedig egész addigi munkájának a visszaigazolása volt.
 
-Természetesen nagyobb önbizalmat adott nekem ez a lehetőség, de igyekeztem mindezt mentálisan a helyén kezelni. Továbbra is minden mozzanatot megbeszéltem édesapámmal és ugyanolyan erőbedobással és profi hozzáállással készültem, hogy megfeleljek a Vasas Kubala Akadémia és a Vitesse felé is.
 
Márk profi mentalitását mutatja, hogy maximálisan tisztában van a képességeivel és azzal, hogy a Vasason és a magyar válogatott szakmai stábján kívül a holland klub szakemberei miért figyelhettek fel teljesítményére.
 
-A gyorsaságom és a rúgótechnikám a fő erősségem, de a visszajelzések alapján a kreativitásom, a játékintelligenciám és a technikai-, taktikai érettségem is elnyerte a Vitesse edzőinek a tetszését.
 
Az elmúlt évek alatt fokozatosan érződött és érlelődött az a folyamat, ami a tegnapi nappal konkrétummá és kézzel foghatóvá vált, miszerint Bencze Márk a Vitesse klubjának játékosa lett. Egy 16 éves ifjú labdarúgó számára óriási érzelmi töltet ez a pillanat.
 
-Rettenetesen boldog voltam, hogy elérkeztünk az átigazoláshoz! Nem könnyű érzelmileg feldolgozni egy ekkora eseményt, hiszen ezután megváltozik az egész eddigi életem, de ha valamit igazán el akarsz érni, akkor azért áldozatokat kell hozni!
 
Márk szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy nem érzelemmentes számára az Akadémiától való elválás. Egyrészt az eddigi szakemberekhez, csapattársaihoz és magához a Vasas családhoz való kötődés miatt.
 
-Eddigi edzőimnek, Harmati Tamásnak, Komódi Lászlónak és az Akadémia szakmai stábjának nagyon sokat köszönhetek, de ide sorolhatom édesapámat, Bencze Zsoltot is. Komoly játékos múlttal rendelkező szakemberektől tanulhattam, az edzőim maximálisan segítették a fejlődésemet. Még szeretném kiemelni Tóth Attilát "Tocit" aki mindig minden próbajátékomra elkísért engem az elejétől fogva és támogatott! Nagyon jó társaságba kerültem, ami szó szerint olyan volt, mint egy nagy család. Boldogan jártam edzésekre a hangulatnak köszönhetően, jó emberek vettek körül, nagyon szerettem itt futballozni. 
 
Másrészt a szeretteitől való távollét miatt sem lesz könnyű a váltás...A Vasas Kubala Akadémia egyik alapelve, hogy "labdarúgót képzünk, embert nevelünk". A családcentrikus akadémiai képzésünk egyik alappillére ez a felfogás, mely a Vitesse akadémiájához is közel áll. Ennek köszönhetően Márk hasonló környezetben élheti életét Hollandiában is.
 
-A Vasas Kubala Akadémiánál nagyon figyeltek arra, hogy a szakmai részen túl a játékosok az iskolai életben is helyt tudjanak állni, akár tanulószobával és szakemberekkel is segítették a tanulmányi fejlődésünket. Nekem nem volt szükség ezekre, hiszen az edzések mellett mindig kellő időnk volt tanulásra és pihenésre, így a tanulmányaimra is büszke lehetek. Nagy segítség számomra, hogy ebben ugyanígy gondolkodik a Vitesse utánpótlása is. Természetesen nem lesz könnyű az első időszak, hiszen új hely és új környezet fog fogadni, ami új közösséget, új barátokat jelent majd. A családomtól való elválás lesz a legnehezebb, de a szeretteim minden támogatást megadnak ahhoz, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a beilleszkedésem. Szüleim és testvérem is kilátogattak velem Hollandiába, ahol bár akadémiai környezetben fogok fejlődni, de egy családnál lakom majd, folytatva az eddigi életvitelemet, ez pedig biztonságot ad.
 
 
A Vasas Akadémia és a Vitesse között idén tavasszal megkötött hároméves együttműködési megállapodás egyik fő célkitűzése volt, hogy a nálunk nevelkedő tehetséges játékosoknak a magyar bajnokság mellett – amennyiben Márkhoz hasonlóan kiemelkedő teljesítményt nyújtanak -, külföldön is továbblépési lehetőséget biztosítsunk. Erre a Vitesse különösen alkalmas klub, ugyanis Hollandia egyik meghatározó utánpótlás-nevelő akadémiájáról van szó.
 
-A Vitesse-nél és a Vasas Kubala Akadémiánál szinte ugyanúgy épülnek fel az edzések. Nagyban megegyezik a két klub játékstílusa, ezért bízom benne, hogy nem lesz nehéz dolgom alkalmazkodni a kinti körülményekhez és elvárásokhoz. A holland Vitesse előnye mégis abban rejlik, hogy nagyobb a merítési lehetőségük az utánpótlásban, csodálatos létesítményeik és körülményeik vannak, ennek köszönhetően pedig az egyik legjobb akadémián fogok nevelkedni.
 
16 évesen már profi mentalitással gondolkodhat egy labdarúgó a jövőjéről, Márk pedig - eddigi pályafutásához hasonlóan - határozott célokkal és elképzelésekkel vág neki a hollandiai életének, akár a közeli-, akár a távolabbi jövőre tekintünk.
 
-A Vitesse több európai klubbal működik együtt, így élvonalbeli top csapatok látókörébe tud kerülni az, aki átlagon felül teljesít. Említhetném az angol Chelsea csapatát, ami sok labdarúgó álma lehet, de én szeretném végigjárni azokat a lépcsőfokokat, melyek a fejlődésemet szolgálják. A Vitesse felnőtt csapatában - a Vasas FC-hez hasonlóan - már 17 évesen is bemutatkozhatnak a fiatal játékosok, így nem titkolom, hogy nekem is hasonló ambícióim vannak. Számomra egy nagyon nagy kihívás lenne, ha stabil kezdőjátékosként számolnának majd velem a felnőtt csapatnál és egy szép karriert futhatnék be, akár a holland klubnál.
 
A Vasas Kubala Akadémia közösségi oldalán már most számtalan jókívánságot és gratulációt olvashatunk a szurkolóktól, szülőktől, fiatal akadémistáktól, csapattársaidtól. Sokak követendő példaképe leszel ezután, ugyanis a Te példádon keresztül kézzel foghatóvá vált a fiatal és tehetséges játékosok számára az álmaik elérése.
 
-A játékosok számára nagyon fontos, hogy minden edzésen maximális hozzáállással dolgozzanak. Élvezzék a futballt és ne féljenek soha semmitől! Nagyon fontos, hogy önbizalommal játsszanak mindig! Természetesen kell némi szerencse is, de úgy gondolom, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk az álmaink érdekében, ha megfelelő önbizalommal és kellő alázattal lépünk pályára, hogy megmutathassuk a tudásunkat, akkor a szerencse is mellénk szegődik! Nekem ez a lehetőség a Vasas Kubala Akadémia nélkül nem jöhetett volna létre, így szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy a Vitesse játékosa lehetek!
 

2016.08.05. 09:13

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 27 23 3 1 72
    2 ESMTK 27 18 5 4 59
    3 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 27 16 8 3 56
    4 KÖRÖSLADÁNYI MSK 27 15 7 5 52
    5 SZOLNOKI MÁV FC 27 13 7 7 46
    6 VASAS FC II. 27 12 8 7 44
    7 BKV ELŐRE 27 12 4 11 40
    8 MONOR SE 27 12 3 12 39
    9 PÉNZÜGYŐR SE 27 8 6 13 30
    10 METON-FC DABAS SE 27 8 6 13 30
    11 MARTFŰI LSE 27 8 4 15 28
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 27 7 6 14 27
    13 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 27 6 7 14 25
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 27 6 7 14 25
    15 FÜZESGYARMATI SK 27 5 3 19 18
    16 CEGLÉDI VSE 27 3 4 20 13
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 16 2 2 50
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 13 1 6 40
    3 DVTK 20 10 5 5 35
    4 DVSC 19 11 1 7 34
    5 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 10 3 5 33
    6 ETO FC Győr 18 10 0 8 30
    7 FERENCVÁROSI TC 18 9 1 8 28
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 20 7 2 11 23
    9 ÚJPEST FC 20 6 2 12 20
    10 III.KER TVE 20 4 4 12 16
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 19 5 0 14 15
    12 TARPA SC 20 3 3 14 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 20 14 1 5 43
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 13 2 4 41
    3 HONVÉD MFA 20 12 4 4 40
    4 DVSC 18 12 2 4 38
    5 FERENCVÁROSI TC 20 7 7 6 28
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 20 7 6 7 27
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 20 6 7 7 25
    8 ETO FC Győr 18 7 3 8 24
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 6 7 24
    10 UTE 20 5 1 14 16
    11 DVTK 20 4 4 12 16
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 20 1 3 16 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 19 13 2 4 41
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 11 2 5 35
    3 FERENCVÁROSI TC 19 9 6 4 33
    4 DVSC 18 9 3 6 30
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 9 1 9 28
    6 MTK BUDAPEST 18 8 2 8 26
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 8 2 9 26
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 7 5 7 26
    9 FEHÉRVÁR FC 19 7 3 9 24
    10 DVTK 18 7 3 8 24
    11 ETO FC Győr 19 5 6 8 21
    12 UTE 19 1 1 17 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 17 13 3 1 42
    2 HONVÉD MFA 19 12 3 4 39
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 9 3 6 30
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 8 5 5 29
    5 MTK BUDAPEST 18 7 7 4 28
    6 ETO FC Győr 19 8 3 8 27
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 7 5 7 26
    8 FERENCVÁROSI TC 18 6 8 4 26
    9 ZTE FC 19 7 3 9 24
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 5 2 12 17
    11 DVTK 19 2 6 11 12
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 19 2 2 15 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 16 3 5 51
    2 MTK BUDAPEST 23 14 4 5 46
    3 FERENCVÁROSI TC 24 12 6 6 42
    4 DVTK 24 11 5 8 38
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 11 1 12 34
    6 HONVÉD MFA 24 9 5 10 32
    7 ETO FC Győr 23 9 2 12 29
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 6 8 10 26
    9 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 6 3 15 21
    10 DVSC 24 5 3 16 18
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 19 18 1 0 55
    2 KIZOTTI CSEPEL TC 19 16 1 2 49
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 15 0 5 45
    4 PÁPAI ELC 19 14 1 4 43
    5 ZTE FC 20 10 4 6 34
    6 AIRNERGY FC 19 10 1 8 31
    7 FC AJKA 19 7 1 11 22
    8 FC NAGYKANIZSA 18 6 4 8 22
    9 PAKSI SE 20 6 1 13 19
    10 PVSK 20 4 2 14 14
    11 KELEN SC 19 1 0 18 3
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 16 13 1 2 40
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 13 0 2 39
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 11 1 4 34
    4 DVSC-DEAC 16 11 0 5 33
    5 UTE 15 8 1 6 25
    6 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 15 6 1 8 19
    7 FC HATVAN 16 5 2 9 17
    8 BVSC-ZUGLÓ 16 4 0 12 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 15 4 0 11 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 17 15 1 1 46
    2 UTE 16 15 1 0 46
    3 KELEN SC 17 14 0 3 42
    4 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 16 9 0 7 27
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 17 8 1 8 25
    6 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 16 8 1 7 25
    7 PAKSI SE 17 7 1 9 22
    8 SZEKSZÁRDI UFC 16 6 3 7 21
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 16 3 0 13 9
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 17 2 0 15 6
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 17 0 0 17 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 15 14 0 1 42
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 16 12 2 2 38
    4 GYULAI AMAZONOK 16 9 0 7 27
    5 MERCEDES KLC 16 7 1 8 22
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 16 7 0 9 21
    7 BUDAPEST HONVÉD 16 7 0 9 21
    8 SZOLNOKI MÁV UFC 16 5 0 11 15
    9 ÚJPEST FC 16 2 0 14 6
    10 BVSC-ZUGLÓ 15 0 0 15 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu