A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

U11 Kecskeméten és Sándorfalván járt csapatunk

U11 Kölyökliga, és Tóth János Emléktorna, Sándorfalva.

Kecskemét, Kecskeméti TE sportpálya, 2016.04.30.

Szombat délelőtt Kecskeméten került megrendezésre a Kölyökliga 3. tavaszi fordulója, mellyen az U10-es és U11-es csapatunk vett részt. A mérkőzéseket ezúttal a KTE stadionjában játszottuk, ahol a remekül előkészített füves pályákon, jó feltételek között szerepelhettünk.

Ebben a fordulóban a két kecskeméti együttes mellett (Hírös-Ép, KTE) a Honvéd csapata volt az ellenfelünk.

Első mérkőzésünket a Hírös-Ép ellen játszottuk, akiknek adtunk egy félidőnyi előnyt… A mérkőzés első felében rendkívül pontatlanul, körülményesen, és figyelmetlenül játszottunk, aminek köszönhetően két hibánkat kihasználva kétgólos előnyre tett szert ellenfelünk. A szünetben történt fejmosásnak köszönhetően a második részben már nagyobb akarással, és határozottabban futballoztunk, melynek következtében végig irányítottuk a játékot, de sajnos csak a szépítésig jutottunk.

Második mérkőzésünket a házigazda KTE ellen vívtuk, akik ellen nem igazából történt érdemi változás, legalább is az eredmény alakulását illetően. Most is, akárcsak az első mérkőzésen, mi futottunk az eredmény után egyéni hibáinknak köszönhetően, és ezúttal is csak arra futotta az erőnkből, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést. A játék képe úgy nézett ki, hogy mi birtokoltuk a labdát, ellenfelünk pedig nyert…

A torna utolsó meccsét a Honvéd ellen játszottuk, akik megnyerték mindkét előző mérkőzésüket. A játék során ellenfelünk agresszívebben, és egyszerűbben – azt is mondhatnám, hogy célratörőbben – futballozott, aminek meg is lett az eredménye. Mert bár hiába volt többet nálunk a játékszer, meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk gólokra váltani, és egyéni hibáink ismét megpecsételték sorsunkat!

Meglátásom szerint a torna tanulsága az volt, hogy pontatlan, körülményes játékkal nem lehet hatékonyan támadást építeni. Amennyiben nincs megfelelő minőségű labda nélküli mozgás, illetve a pálya minden zónájában rossz döntéseket hozunk, ráadásul nem megfelelő technikai kivitelezéssel párosítva, addig nem tudunk eredményesek lenni. A csapat hozzáállásával elégedett vagyok, mert nagy energiát fektettünk a labdaszerzésbe, és a támadásvezetésekbe is, de ezúttal nem voltunk megfelelően hatékonyak, és céltudatosak!

A mai napon a csapat hozzáállásához tudok gratulálni, sajnos ezúttal a játék eléggé akadozott, ellenfeleinknek pedig további sok sikert kívánok!

Hajrá Vasas Kubala Akadémia!

Eredmények:

Vasas Kubala Akadémia – SC Hírös-Ép 1–2      
Gólszerző: Mizda Á.

KLC-KTE SI – Vasas Kubala Akadémia 3–1    
Gólszerző: Czakó B.

Vasas Kubala Akadémia – Honvéd 1–3
Gólszerző: Necula K.

Játékosok:

Csaplár G. – Kis D., Burger B. – Holdas J., Necula K., Forgó M., Kovács I., Czakó B. – Farkas B., Mizda Á.


Sándorfalva, sportpálya 2016.05.01.

Ezúttal az U7-es, és U11-es korosztályban tettünk eleget Sándorfalva meghívásának, a május elsejei tornán. Az idei évben kisebb létszámmal került megrendezésre az esemény, az U7-ben 6 -, míg az U11-es korosztályban 4 csapattal. A mai nap ellenfélként a SZEAC, Sándorfalva, és a szegedi Rendőr TE csapatai vártak ránk. Az előző napi eredménytelenebb szereplést követően, nagy várakozással tekintettünk a vasárnap elé.

Első mérkőzésünket a SZEAC csapata ellen játszottuk, akikkel a téli, algyői teremtornán már találkoztunk. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, a SZEAC az első perctől kezdve próbálta magához ragadni a kezdeményezést, és megfelelő agresszivitással, támadólag léptek fel. A félidő első felében kissé megilletődötten játszottunk, de ennek ellenére a kapunk nem forgott igazi veszélyben, igaz, mi sem alakítottunk ki gólhelyzetet. Ellenfelünk jobbára 1-1-es játékkal próbált eredményt elérni, de ezt egymást segítve sikerült mentesítenünk, viszont támadásban pedig még kissé lassan, és határozatlanul játszottunk. A fordulást követően nagyobb sebességbe kapcsoltunk, és a második részben végig irányítottuk a játékot. Határozott, gyors játékunknak köszönhetően ellenfelünk fokozatosan felőrlődött a saját maga, illetve az általunk diktált tempó következtében, aminek hatására rendre sikerült kombinatív játékkal gólhelyzeteket kialakítanunk. 5-6 ziccerünkből sikerült kettőt gólra váltanunk, mellyel véleményem szerint megérdemelten nyertük meg a nagy iramú, kifejezetten izgalmas mérkőzést.

A soron következő két mérkőzésünkön már igazi örömfocit produkálhattak a srácok, mert ellenfeleink nem késztettek maximális erőbedobásra minket. Mindezek ellenére dicséret illeti a csapatot, mert senki sem vette félvállról a játékot, és mindent elkövettünk a minél nagyobb arányú gólkülönbség elérésére, ráadásul ez nem csapott át egyénieskedésbe senki részéről!

A szombati sikertelenebb játéknapot követően, vasárnap megérdemelten szereztük meg a tornagyőzelmet, látványos, fegyelmezett és célratörő játékunknak köszönhetően!

Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményhez, illetve a tornagyőzelemhez, valamint Farkas Bencének a gólkirályi címhez, melyet 10 találattal ért el. Ellenfeleinknek pedig további sok sikert kívánok!

Eredmények:

Vasas Kubala Akadémia – SZEAC 2–0               
Gólszerző: Farkas B., Forgó M.

Sándorfalva – Vasas Kubala Akadémia 0–12
Gólszerzők: Forgó M. 3, Farkas B. 6, Holdas J. 2, Necula K

Vasas Kubala Akadémia – Rendőr TE 7–1         
Gólszerzők: Farkas B. 3, Kovács I. 2, Kis D., Holdas J.

Játékosok:

Busa V. – Pállai B., Burger B., - Forgó M., Necula K., Kis D., Kovács I., Czakó B., - Holdas J., Farkas B.

2016.05.05. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 27 23 3 1 72
    2 ESMTK 27 18 5 4 59
    3 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 27 16 8 3 56
    4 KÖRÖSLADÁNYI MSK 27 15 7 5 52
    5 SZOLNOKI MÁV FC 27 13 7 7 46
    6 VASAS FC II. 27 12 8 7 44
    7 BKV ELŐRE 27 12 4 11 40
    8 MONOR SE 27 12 3 12 39
    9 PÉNZÜGYŐR SE 27 8 6 13 30
    10 METON-FC DABAS SE 27 8 6 13 30
    11 MARTFŰI LSE 27 8 4 15 28
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 27 7 6 14 27
    13 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 27 6 7 14 25
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 27 6 7 14 25
    15 FÜZESGYARMATI SK 27 5 3 19 18
    16 CEGLÉDI VSE 27 3 4 20 13
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 16 2 2 50
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 13 1 6 40
    3 DVTK 20 10 5 5 35
    4 DVSC 19 11 1 7 34
    5 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 10 3 5 33
    6 ETO FC Győr 18 10 0 8 30
    7 FERENCVÁROSI TC 18 9 1 8 28
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 20 7 2 11 23
    9 ÚJPEST FC 20 6 2 12 20
    10 III.KER TVE 20 4 4 12 16
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 19 5 0 14 15
    12 TARPA SC 20 3 3 14 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 20 14 1 5 43
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 13 2 4 41
    3 HONVÉD MFA 20 12 4 4 40
    4 DVSC 18 12 2 4 38
    5 FERENCVÁROSI TC 20 7 7 6 28
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 20 7 6 7 27
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 20 6 7 7 25
    8 ETO FC Győr 18 7 3 8 24
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 6 7 24
    10 UTE 20 5 1 14 16
    11 DVTK 20 4 4 12 16
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 20 1 3 16 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 19 13 2 4 41
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 11 2 5 35
    3 FERENCVÁROSI TC 19 9 6 4 33
    4 DVSC 18 9 3 6 30
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 9 1 9 28
    6 MTK BUDAPEST 18 8 2 8 26
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 8 2 9 26
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 7 5 7 26
    9 FEHÉRVÁR FC 19 7 3 9 24
    10 DVTK 18 7 3 8 24
    11 ETO FC Győr 19 5 6 8 21
    12 UTE 19 1 1 17 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 17 13 3 1 42
    2 HONVÉD MFA 19 12 3 4 39
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 9 3 6 30
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 8 5 5 29
    5 MTK BUDAPEST 18 7 7 4 28
    6 ETO FC Győr 19 8 3 8 27
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 7 5 7 26
    8 FERENCVÁROSI TC 18 6 8 4 26
    9 ZTE FC 19 7 3 9 24
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 5 2 12 17
    11 DVTK 19 2 6 11 12
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 19 2 2 15 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 16 3 5 51
    2 MTK BUDAPEST 23 14 4 5 46
    3 FERENCVÁROSI TC 24 12 6 6 42
    4 DVTK 24 11 5 8 38
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 11 1 12 34
    6 HONVÉD MFA 24 9 5 10 32
    7 ETO FC Győr 23 9 2 12 29
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 6 8 10 26
    9 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 6 3 15 21
    10 DVSC 24 5 3 16 18
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 19 18 1 0 55
    2 KIZOTTI CSEPEL TC 19 16 1 2 49
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 15 0 5 45
    4 PÁPAI ELC 19 14 1 4 43
    5 ZTE FC 20 10 4 6 34
    6 AIRNERGY FC 19 10 1 8 31
    7 FC AJKA 19 7 1 11 22
    8 FC NAGYKANIZSA 18 6 4 8 22
    9 PAKSI SE 20 6 1 13 19
    10 PVSK 20 4 2 14 14
    11 KELEN SC 19 1 0 18 3
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 16 13 1 2 40
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 13 0 2 39
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 11 1 4 34
    4 DVSC-DEAC 16 11 0 5 33
    5 UTE 15 8 1 6 25
    6 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 15 6 1 8 19
    7 FC HATVAN 16 5 2 9 17
    8 BVSC-ZUGLÓ 16 4 0 12 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 15 4 0 11 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 17 15 1 1 46
    2 UTE 16 15 1 0 46
    3 KELEN SC 17 14 0 3 42
    4 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 16 9 0 7 27
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 17 8 1 8 25
    6 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 16 8 1 7 25
    7 PAKSI SE 17 7 1 9 22
    8 SZEKSZÁRDI UFC 16 6 3 7 21
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 16 3 0 13 9
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 17 2 0 15 6
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 17 0 0 17 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 15 14 0 1 42
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 16 12 2 2 38
    4 GYULAI AMAZONOK 16 9 0 7 27
    5 MERCEDES KLC 16 7 1 8 22
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 16 7 0 9 21
    7 BUDAPEST HONVÉD 16 7 0 9 21
    8 SZOLNOKI MÁV UFC 16 5 0 11 15
    9 ÚJPEST FC 16 2 0 14 6
    10 BVSC-ZUGLÓ 15 0 0 15 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu