Etikai kódex

Preambulum

A Vasas Kubala Akadémia (továbbiakban: Akadémia) vezetősége úgy döntött, hogy megalkotja saját Etikai Kódexét, amelynek elsődleges célja a közösség szereplőitől elvárandó viselkedési normák meghatározása. Közvetett célja a szurkolási szokások formálása, illetve az érintett közösségek értékteremtő együttműködésének létrehozása, fenntartása.

 

I. A dokumentum alkalmazási és érvényességi területe

Az Etikai Kódex hatálya alá tartoznak az igazolt és igazolás előtt álló sportolók, illetve szüleik, valamint a klub munkatársai. Területi hatálya kiterjed az Akadémia által használt sportlétesítményekre, a kapcsolódó események (pl.: mérkőzések, tornák, évnyitók, évzárók) helyszíneire és az együttműködő intézményekre, illetve partnerekre (pl.: kollégium), ideértve a különböző helyszínek közötti közlekedési útvonalakat is. Az Etikai Kódex betartása, betartatása a játékosokra, a szülőkre, az edzőkre, a scoutokra és a vezetőkre egyaránt kötelező érvényű, az itt lefektetett rendelkezések megsértése fegyelmi felelősséget von maga után. Az Etikai Kódex közzétételtől számítva visszavonásig, ill. új verzió kiadásáig érvényes.

 

II. A vezetőkkel szemben támasztott elvárások

  • Minden esetben köteles a vezetői tevékenység során az Akadémia névadójának hírnevéhez méltóan viselkedni.
  • Képviselje a tulajdonosok, az Akadémia, a csapatok és a sportolók érdekeit.
  • A felállított szabályrendszereket következetesen tartsa és tartassa be.
  • Legyen érzékeny és empatikus a munkavállalókkal és a sportolókkal szemben.
  • Teremtsen alkotó közösséget, együttműködve a szakemberekkel.

 

III. Az edzőkkel szemben támasztott elvárások

  • Minden esetben köteles az edzői tevékenység során az Akadémia névadójának hírnevéhez méltóan viselkedni.
  • Köteles megőrizni az Akadémia jó hírnevét szakmai körökben és a magánéletében egyaránt.
  • Végezze az edzői tevékenységét magas szintű szakértelemmel és gondoskodással, a labdarúgás vonatkozó hazai és nemzetközi szabályai szerint.
  • Kizárólag a szakmai munkát és elsősorban a rábízott korosztályos csapatot érintő kérdésekben foglaljon állást.
  • Köteles megőrizni az Akadémia egységes arculatát, filozófiáját.
  • Köteles az általános normák szerint az elvárható módon viselkedni, kontrollálni indulatait, tiszteletreméltó módon beszélni, példát mutatva ezzel az utánpótlás labdarúgóknak mind edzésen, mind mérkőzésen.
  • Mindig legyen kooperatív, segítőkész, készséges, tisztességes, nyílt, őszinte és hiteles a sportolókkal és a szülőkkel szemben.
  • Próbáljon minden szituációban higgadtan, indulattól mentesen és mindenekelőtt bölcsen dönteni, amellyel követendő példát mutat a szülők és játékosok számára.
  • Maradjon feddhetetlen, káros szenvedélyektől mentes.
  • A játékosok értékelése mindig a mérkőzéseken és edzéseken szerzett tapasztalatokon alapuljon.
  • Kövesse az edzői működésre vonatkozó szabályokat (pl.: sportlétesítmények házirendje, MLSZ előírások), feleljen ezek betartásáért és betartatásáért.

 

IV. A scoutokkal szemben támasztott elvárások, általános viselkedési norma

  • A scout nem helyezheti magát előtérbe a mérkőzésen.
  • Nem tehet leigazolásra, próbajátékra ajánlatot a Vasas Kubala Akadémia kiskorosztályos scoutvezetőjének vagy a scoutvezető engedélye nélkül.
  • A megfigyelt mérkőzéseken törekedjen arra, hogy a szülők közelében legyen, így megkönnyítve a kapcsolatfelvétel lehetőségét.
  • Személyes kapcsolatfelvétel alkalmával mindenekelőtt mutatkozzon be, tájékoztassa a szülőket, hogy melyik klubot képviseli.
  • Dicsérje meg a gyereket kiemelkedő teljesítményéért, mellyel felhívta magára a figyelmet, és tájékozódjon, mi a tervük a gyermek jövőjét illetően.
  • Amennyiben adott csapat edzője az aktuális scout, akkor az ellenfél csapatában általa kiemelkedőnek gondolt játékoshoz kötelező odamenni gratulálni teljesítményéhez, és pár szóban utalni rá, hogy felkeltette Akadémiánk érdeklődését a játékos.
  • A scout semmilyen körülmények között sem minősítheti – kiemelten negatív módon - a játékos jelenlegi klubját, csapatát, edzőjét, illetve más egyesületeket sem.
  • Feljegyzést kell készíteni minden kiemelkedő játékos alap jó és rossz tulajdonságairól a scout.upvsc.hu rendszer alapján.

 

V. A szülőkkel szemben támasztott elvárások

  • Gondoskodjon arról, hogy gyermeke az edzésekre, valamint a tornákra, mérkőzésekre mindig pontosan érkezzen.
  • Az esetleges hiányzásokat – lehetőség szerint – előre jelezze az érintett vezetőedzőnek, az iskolának és a kollégiumnak.
  • Segítse gyermekét az élsport követelményeinek megfelelő életmód, valamint a szabálykövető magatartás kialakításában.
  • Nyilvánosan ne bíráljon edzőt.
  • Véleményét lehetőség szerint elsősorban az Akadémia vezetésével írásos formában ossza meg.
  • Lelkesítse, bátorítsa gyermekét.
  • Más gyermekét kritikával ne illesse.
  • A szakmai stáb döntéseit teljes körűen fogadja el.
  • A szülői közösségben felmerülő problémákat ne a gyermekek előtt vitassák meg.
  • Személyes jellegű problémáit a fogadóórákon, a közösséget érintő kérdéseket a szülői értekezleteken vesse fel.
  • Kölcsönös tisztelet jellemezze kapcsolatait a szülői közösségen belül.
  • A hazai és külföldi tornák, mérkőzések alatt mindig Magyarország és az Akadémia érdekeit szem előtt tartva szurkoljon korosztályos csapatainknak.
  • Mérkőzések, valamint tornák alkalmával sportszerűen bíztassa a csapatot. A játékvezetőket és az ellenfél szurkolóit sportszerűtlen és trágár bekiabálásokkal ne illesse.
  • Ne dohányozzon, és ne fogyasszon alkoholt a sportpályák közvetlen környezetében. Mutasson példát a sportlétesítmények házirendjének betartása terén.
  • Átigazolási tárgyalást csak a vezetőség tudomásával és írásos engedélyével kezdeményezzen.

 

VI. A sportolókkal szemben támasztott elvárások

  • Minden esetben köteles a sporttevékenység során az Akadémia névadójának hírnevéhez méltóan viselkedni.
  • Klubtársi szellemben és harmonikusan működjön együtt klubtársaival.
  • Magatartásával és külső megjelenésével mutasson példát a pályán és azon kívül is.
  • Adja meg a tisztelet a Vasas legendáinak, vezetőinek, szakembereinek és a szülői közösség tagjainak.
  • Tisztelettudóan szólítsa meg a szülőket és az edzőket.
  • Vigyázzon az Akadémia eszközeire, a kiadott felszerelésekre és társai értékeire.
  • Rendeltetésszerű használat mellett óvja az eszközállományt és a sportlétesítmények állagát.
  • Kövesse a sportolói tevékenységre vonatkozó szabályokat (pl.: sportlétesítmények házirendje, MLSZ előírások), feleljen ezek betartásáért és betartatásáért.
  • A talált (érték)tárgyakat szolgáltassa vissza tulajdonosának, vagy adja át a korosztályos vezetőedzőnek.
  • Felszerelése mindig hiánytalanul álljon rendelkezésére.
  • Tartsa tisztán a felszerelését, az észlelt hiányosságokat, esetleges károkat jelentse a korosztályos vezetőedzőnek.
  • Végezze sporttevékenységét a labdarúgás vonatkozó hazai és nemzetközi szabályai szerint.
  • Minden esetben őrizze meg önuralmát a pályán és azon kívül is.
  • A mérkőzéseken a szembenálló felet ellenfélként, ne pedig ellenségként kezelje.
  • Élsportolóként mutasson példát mindenki számára sportbéli és tanulmányi előmenetelével.
  • Külső megjelenése mindig ápolt, tiszta és az alkalomnak megfelelő legyen.
  • Sportolás után kötelező a tusolás, a hajszárítás, az egészség ápolása és megőrzése.
  • Akár otthon, akár több napos rendezvény alkalmával mindig tartsa szem előtt a sportolóhoz méltó életmódot mind az étkezés, mind a pihenés szempontjából.
  • Kerülje az egészségkárosító szerekkel történő érintkezést az (pl.: alkohol, dohányáru, drog, tiltott teljesítményfokozó szer/készítmény). Ezek használata szigorúan tilos!
  • Köteles az egészségi, erőnléti és szellemi állapotát megóvni az eredményes sportolás érdekében.
  • Tartsa be a sportolói viselkedés és magatartás alapvető szabályait. A tisztességes játék (fair play) elvei szerint készüljön fel és versenyezzen.
  • Mindig pontosan jelenjen meg az előírt helyen és időben.
  • Szakmai feladatait minden esetben legjobb tudása szerint hajtsa végre.

 

VII. Fegyelmi intézkedések formái és alkalmazásának elvei

  • Jelen dokumentumban meghatározott elvek megsértése szóbeli figyelmeztetést von maga után.
  • Sportolók ismételt etikai vétségét követően a szülők kiértesítésére kerül sor.
  • Sorozatos fegyelmezetlenség esetén elbeszélgetést kezdeményezünk a szülőkkel.
  • Szükség esetén fegyelmi eljárás lefolytatására kerül sor.

 

 

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 23 4 3 73
    2 PMFC 30 22 4 4 70
    3 MOL VIDI FC 30 21 3 6 66
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 21 2 7 65
    5 ZTE AKADÉMIA 30 15 8 7 53
    6 UTE 30 15 2 13 47
    7 PAKSI FC 30 13 6 11 45
    8 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 14 2 14 44
    9 ÚFC 30 12 5 13 41
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 12 4 14 40
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 9 3 18 30
    12 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 9 2 19 29
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 30 8 3 19 27
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 1 21 25
    15 BUDAI FUTBALL CLUB 30 6 5 19 23
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 2 6 22 12
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 20 7 3 67
    2 MOL VIDI FC 30 19 5 6 62
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 18 8 4 62
    4 UTE 30 19 4 7 61
    5 ÚFC 30 14 8 8 50
    6 PAKSI FC 30 14 6 10 48
    7 ZTE AKADÉMIA 30 13 8 9 47
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 12 8 10 44
    9 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 12 6 12 42
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 11 6 13 39
    11 PMFC 30 11 5 14 38
    12 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 9 13 33
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 30 8 6 16 30
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 30 6 5 19 23
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 6 5 19 23
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 0 2 28 2
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 23 3 4 72
    2 MOL VIDI FC 30 19 2 9 59
    3 UTE 30 15 7 8 52
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 16 3 11 51
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 15 3 12 48
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 14 5 11 47
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 30 13 7 10 46
    8 ZTE AKADÉMIA 30 13 6 11 45
    9 PAKSI FC 30 13 5 12 44
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 12 8 10 44
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 30 13 4 13 43
    12 ÚFC 30 12 7 11 43
    13 PMFC 30 11 6 13 39
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 3 19 27
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 5 0 25 15
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 2 3 25 9
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 24 4 2 76
    2 HONVÉD-MFA 30 21 6 3 69
    3 MTK BUDAPEST 30 16 8 6 56
    4 FERENCVÁROSI TC 30 15 6 9 51
    5 MOL VIDI FC 30 15 6 9 51
    6 DVSC-DLA 30 14 6 10 48
    7 ETO FC GYŐR 30 11 9 10 42
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 11 8 11 41
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 12 4 14 40
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 10 7 13 37
    11 UTE 30 10 5 15 35
    12 DVTK 30 10 3 17 33
    13 PMFC 30 8 4 18 28
    14 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 7 6 17 27
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 7 2 21 23
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 5 4 21 19
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 30 23 2 5 71
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 21 5 4 68
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 20 3 7 63
    4 DVSC-DLA 30 19 5 6 62
    5 MTK BUDAPEST 30 17 4 9 55
    6 FERENCVÁROSI TC 30 16 5 9 53
    7 DVTK 30 13 2 15 41
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 11 6 13 39
    9 ETO FC GYŐR 30 11 5 14 38
    10 MOL VIDI FC 30 9 6 15 33
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 8 7 15 31
    12 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 9 3 18 30
    13 PMFC 30 8 5 17 29
    14 UTE 30 8 4 18 28
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 7 3 20 24
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 5 5 20 20
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 20 2 0 62
    2 FERENCVÁROSI TC 22 18 1 3 55
    3 BUDAÖRS 22 14 3 5 45
    4 DUNAHARASZTI MTK 22 12 3 7 39
    5 REAC SPORTISKOLA SE 22 10 3 9 33
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 9 4 9 31
    7 KELEN SC 22 8 6 8 30
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 9 1 12 28
    9 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 4 5 13 17
    10 BVSC-ZUGLÓ 22 4 4 14 16
    11 UTE 22 3 4 15 13
    12 DOROGI FC 22 3 0 19 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 22 18 4 0 58
    2 UTE 22 17 1 4 52
    3 KELEN SC 22 14 4 4 46
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 14 2 6 44
    5 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 11 8 3 41
    6 DUNAHARASZTI MTK 22 7 5 10 26
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 7 4 11 25
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 7 4 11 25
    9 BVSC-ZUGLÓ 22 6 3 13 21
    10 BUDAÖRS 22 4 4 14 16
    11 REAC SPORTISKOLA SE 22 2 4 16 10
    12 DOROGI FC 22 2 3 17 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16 13 2 1 41
    2 FC HATVAN 16 11 2 3 35
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 16 11 0 5 33
    4 VÁC VLSE 16 7 2 7 23
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 7 1 8 22
    6 DVTK 16 6 3 7 21
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 5 2 9 17
    8 BALMAZÚJVÁROSI FC 16 5 2 9 17
    9 KAZINCBARCIKA 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 12 2 0 38
    2 AIRNERGY FC-BMTE 14 12 1 1 37
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14 8 1 5 25
    4 DLA-DEAC 14 8 0 6 24
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 MERCEDES-KLC 14 2 2 10 8
    7 DVTK 14 2 1 11 7
    8 ÚFC 14 1 1 12 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu