VKLA Kölyökliga 2. forduló

KÖLYÖKLIGA 2015.április 12. (vasárnap)

Siposné Lénárt Edit, vezetőedző: Pasaréten került megrendezésre a Kölyökliga 2. fordulója, csodálatos időben, kiváló körülmények között. A tornára rengeteg hozzátartozó, szülő, nagyszülő, testvér kísérte el a gyerekeket! Három pályán zajlottak a mérkőzések reggel 9 órától délután 14,30-ig, két korosztályban.

A pasaréti U9 csapat játékára nem lehetett ráismerni az előző Kölyökliga fordulójában mutatott teljesítményéhez képest. Enerváltan, fáradtan, teljes koncentráció hiányában játszották a gyerekek a mérkőzéseket. Úgy érzem, sokkal több van bennük, de ez nem került felszínre ezen a napon! Könnyen megadták magukat a játékosok, szinte csak romboltak, de nem építkeztek, keveset mozogtak labda nélkül, szinte mindenről megfeledkeztek, amit eddig tanultak, vagy amit sokszor már szenzációs módon megoldottak.

A gyerekeknek meg kell tanulniuk néha szenvedve játszani és az sem baj, ha éppen nem megy a játék, de feladni, gyengének látszani soha nem szabad, mert az sportemberhez méltatlan magatartás! Saját bőrükön kell érezni, hogy milyen rossz vesztesnek lenni és milyen felemelő érzés győztesként elhagyni a pályát! Ezen a napon feladtuk, gyengék voltunk és vesztesként hagytuk el a pályát!

Eredmények:

Dunakanyar – Vasas Kubala Akadémia 0:1

Vasas Kubala Akadémia – FTC 0:3

Szilády RFC – Vasas Kubala Akadémia 1:1

Vasas Kubala Akadémia – Ikarus BSE 0:4

Vasas Kubala Akadémia – FC Hatvan 4:0

MTK-MFS – Vasas Kubala Akadémia 1:0

Hajrá Vasas Kubala!

U8P

Hétvégén Pasaréten, hazai környezetben került megrendezésre a Kölyökliga soron következő fordulója. Felemás eredményekkel sikerült zárni a vasárnapot. Az MTK-Mészöly illetve a Ferencváros korosztályos csapatai ellen nagy akarással, megfelelő koncentrációval játszottak a srácok, ez az eredményen is meglátszott, hiszen győztesen hagyhatták el a pályát. Azonban azt is meg kell tanuljuk, hogy nem elegendő 1-1 "nagyobb név" ellen beleadni mindent, hanem minden ellenfelet ugyanúgy tisztelni kell, mert ha nem megfelelő mentalitást képviselve lépünk pályára könnyen kerülünk hátrányba, veszítjük el a mérkőzést. Ezek tekintetében mondhatom, hogy tanulságos forduló van a hátunk mögött!

 
Csapattagok: Nagy Gergő, Ulrich Zalán, Tóth Maximilián, Balogh Félix, Bittera Buda, Lantos Dömötör, Szilágyi József, Csóri Balázs, Varga Zénó.
 
Eredmények:
 
Dunakanyar - Vasas Kubala Akadémia 2-0
Vasas Kubala Akadémia - Ferencváros 3-2
Gsz.: Ulrich (2), Bittera
Szilády - Vasas Kubala Akadémia 2-1
Gsz.: Ulrich
Vasas Kubala Akadémia  - Ikarus 0-4
Vasas Kubala Akadémia  - Hatvan 1-1
Gsz.: Balogh Félix
Vasas Kubala Akadémia  - MTK-Mészöly 1-0
Gsz.: Tóth Maximilián

2015.04.14. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 PMFC 24 18 4 2 58
    2 MOL VIDI FC 24 18 2 4 56
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 17 4 3 55
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 24 17 2 5 53
    5 UTE 24 14 1 9 43
    6 ZTE AKADÉMIA 24 11 6 7 39
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 24 11 2 11 35
    8 PAKSI FC 24 9 6 9 33
    9 ÚFC 24 9 4 11 31
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 9 3 12 30
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 24 8 2 14 26
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 24 7 3 14 24
    13 SZOLNOKI MÁV UP. FC 24 7 2 15 23
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 24 5 5 14 20
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 24 5 1 18 16
    16 SZEKSZÁRDI UFC 24 1 5 18 8
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 15 7 2 52
    2 UTE 24 16 3 5 51
    3 MOL VIDI FC 24 15 5 4 50
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 24 14 7 3 49
    5 PAKSI FC 24 12 5 7 41
    6 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 11 4 9 37
    7 ZTE AKADÉMIA 24 10 7 7 37
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 24 10 7 7 37
    9 ÚFC 24 9 7 8 34
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 24 9 6 9 33
    11 PMFC 23 9 5 9 32
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 24 6 4 14 22
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 23 4 8 11 20
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 24 5 3 16 18
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 24 4 4 16 16
    16 SZEKSZÁRDI UFC 24 0 2 22 2
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 20 2 2 62
    2 MOL VIDI FC 24 16 1 7 49
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 14 2 8 44
    4 UTE 24 13 5 6 44
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 24 13 3 8 42
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 24 11 4 9 37
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 24 10 6 8 36
    8 PMFC 24 10 4 10 34
    9 GYIRMÓT SE GYŐR 24 10 4 10 34
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 24 9 6 9 33
    11 ÚFC 24 9 6 9 33
    12 PAKSI FC 24 9 5 10 32
    13 ZTE AKADÉMIA 24 8 6 10 30
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 24 6 3 15 21
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 24 3 0 21 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 24 1 3 20 6
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 20 3 1 63
    2 HONVÉD-MFA 24 16 5 3 53
    3 FERENCVÁROSI TC 24 13 5 6 44
    4 MTK BUDAPEST 21 13 5 3 44
    5 MOL VIDI FC 24 12 5 7 41
    6 DVSC-DLA 24 10 5 9 35
    7 ETO FC GYŐR 23 8 8 7 32
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 23 9 4 10 31
    9 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 8 7 9 31
    10 DVTK 23 8 3 12 27
    11 UTE 24 8 3 13 27
    12 VASAS KUBALA AKADÉMIA 24 7 4 13 25
    13 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 7 3 14 24
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 23 6 1 16 19
    15 PMFC 23 5 3 15 18
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 24 4 4 16 16
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 23 18 2 3 56
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 23 16 3 4 51
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 23 15 4 4 49
    4 DVSC-DLA 24 14 4 6 46
    5 FERENCVÁROSI TC 23 13 4 6 43
    6 MTK BUDAPEST 21 12 3 6 39
    7 DVTK 24 12 1 11 37
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 11 3 10 36
    9 ETO FC GYŐR 22 9 2 11 29
    10 UTE 24 7 3 14 24
    11 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 7 2 15 23
    12 MOL VIDI FC 24 6 5 13 23
    13 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 23 5 6 12 21
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 23 6 1 16 19
    15 PMFC 23 5 4 14 19
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 24 5 3 16 18
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 18 1 0 55
    2 FERENCVÁROSI TC 19 15 1 3 46
    3 BUDAÖRS 19 14 2 3 44
    4 DUNAHARASZTI MTK 19 11 2 6 35
    5 SOROKSÁR SPORT CLUB 19 8 4 7 28
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 19 8 1 10 25
    7 KELEN SC 19 7 4 8 25
    8 REAC SPORTISKOLA SE 18 6 3 9 21
    9 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 19 4 3 12 15
    10 BVSC-ZUGLÓ 19 4 3 12 15
    11 UTE 18 2 4 12 10
    12 DOROGI FC 19 2 0 17 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 19 16 3 0 50
    2 UTE 19 14 1 4 43
    3 KELEN SC 19 12 3 4 39
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 19 11 6 2 39
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 11 2 6 35
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 19 7 4 8 25
    7 DUNAHARASZTI MTK 19 6 5 8 22
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 19 6 3 10 21
    9 BVSC-ZUGLÓ 19 5 3 11 18
    10 BUDAÖRS 19 4 4 11 16
    11 REAC SPORTISKOLA SE 19 1 3 15 6
    12 DOROGI FC 19 1 3 15 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13 10 2 1 32
    2 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 9 0 4 27
    3 FC HATVAN 11 7 1 3 22
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 13 6 1 6 19
    5 VÁC VLSE 12 5 2 5 17
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 4 2 6 14
    7 BALMAZÚJVÁROSI FC 12 4 2 6 14
    8 DVTK 11 3 2 6 11
    9 KAZINCBARCIKA 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 11 2 0 35
    2 AIRNERGY FC-BMTE 12 10 1 1 31
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 13 9 1 3 28
    4 DLA-DEAC 12 7 0 5 21
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 5 2 5 17
    6 DVTK 12 3 1 8 10
    7 MERCEDES-KLC 13 2 2 9 8
    8 ÚFC 11 2 1 8 7
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu