U10 U10 - Vasárnap Bozsik torna volt főszerepben

U10

Vasas Kubala Akadémia - UTE
Vasas Kubala Akadémia - MTK
Vasas Kubala Akadémia - Bp. Honvéd FC
Vasas Kubala Akadémia - FTC

1044 Budapest, Fiumei utca 2., 2017.09.10., vasárnap 09.00

Összeállítás: Ménesi, Maschek, Büki, Dévényi, Barna, Genye, Gruber, Farkasházy, Siklódi R., Gergely, Phan D.

Arnold Zoltán vezetőedző:

-Vasárnap részt vettünk az idei szezon első kiemelt Bozsik tornáján, melynek az UTE adott otthont. Első mérkőzésünket az UTE csapatával játszottuk, ahol kezdetben bizonytalanok voltunk, és előnyt adtunk az UTE-nak. Utána viszont a srácok - az egész tornán - nyújtott teljesítményéért le a kalappal. A mérkőzés további részében mi birtokoltuk a labdát, sok támadást vezettünk, de sajnos a befejezések még pontatlanok voltak. Beszédes, hogy az UTE háromszor rúgott kapura a mérkőzés alatt. A második mérkőzésen már pontosabbak voltak a befejezések, majd a Honvéd ellen sem romlott a csapat teljesítménye. Remek csapatmunka és egyéni akciók jellemezték a játékunkat, mind védekezésben, mind támadásban. Az utolsó mérkőzésen a FTC ellen léptünk pályára, ahol remek játékot láthattunk. Büszke vagyok a csapatra, mert maximálisan próbálták megvalósítani a megbeszélteket, az edzésen gyakoroltakat. A sok kiemelkedő teljesítményt Dévényi Zsombornak sikerült egy kicsit megfejelnie, így ő lett torna legjobbja. Gratulálok neki és az egész csapatnak!

Hajrá Vasas Kubala!
 

2017.09.12. 14:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu