VKLA U8: Kölyökliga 5. forduló

2015.11.14. (Szombat), Kölyökliga, 5. forduló, U-8

Helyszín: Gyöngyös, Sport utca 1.

Szabályok: 4+1 játékos, 3x2 m kapu, 20x40m, 2x15perc

Eredmények:

Vasas KA „Pasarét” –Gyöngyös SE 5-2 (Nyíry, Fehér, Büki, Jüttner, Berey)

Vasas KA „Pasarét" – Gloriett SE 1-4 (Fehér)

Keret: Jüttner B., Burián B. Berey B., Fehér B., Büki S., Feuertag A., Nyíry B.

Vezetőedző:

Az idei utolsó Kölyökliga megmérettetésünkre Gyöngyösre utaztunk, ahol rajtunk kívül a Gloriett SE, illetve a hazai csapat, a Gyönyös SE vett részt.

Első mérkőzésünkön a hazai csapat ellen léptünk pályára. A mérkőzés elején még látszódott rajtunk, hogy nem fűhöz szokott a társaság. Ez a kis zavarodottság csak 10 percig tartott, első félidő 2-2 állásnál fejeződött be. A második játékrészben rendezett játékkal, gyors támadásvezetésekkel, és remek védekezéssel, sikerült megszereznünk, majd növelnünk előnyünk, aminek köszönhetően 5-2-re megnyertük a mérkőzést. Kiemelném, hogy az öt gólt, öt különböző játékosunk szerezte.

A következő mérkőzésünk úgy indult, ahogy az előző befejeződött. Támadtunk, beszorítottuk az ellenfelünk a kapujuk elé, de a Gloriett SE kapusa két nagy bravúrt is bemutatott. Ezután sajnos játékunk leromlott, és nem tudtuk újra felvenni a játék ritmusát, beszorultunk a kapunk elé, becsúsztak olyan hibák, amik elkerülhetőek lettek volna, és sajnos 4-1-es vereséget szenvedtünk. Gólunkat Fehér Benedek szerezte.

Az első mérkőzésért nagy dicséret illeti a csapatot, a jövőben azért fogunk dolgozni, hogy ezt a teljesítményt, élvezetes, szép játékot minél tovább, több mérkőzésen át meg tudjuk tartani.

Hajrá Vasas Kubala!

2015.11.16. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 7 1 0 22
    4 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 7 0 1 21
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 0 2 18
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 0 4 12
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 4 0 4 12
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 1 4 10
    9 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 0 5 9
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 2 3 3 9
    11 JOBSFORWARD KFT. 8 2 2 4 8
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 2 6 2
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 5 2 1 17
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 1 2 16
    3 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 4 3 1 15
    4 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 4 2 2 14
    5 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 4 2 2 14
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 2 2 14
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 4 1 13
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 4 1 13
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 3 3 2 12
    11 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 2 3 11
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 0 3 5 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 6 1 1 19
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 6 1 1 19
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 5 1 2 16
    4 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 5 0 3 15
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 0 3 15
    6 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 5 0 3 15
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 5 0 3 15
    8 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 4 1 3 13
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 1 3 13
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 4 0 4 12
    11 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 3 2 3 11
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 2 3 11
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 2 0 6 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 7 1 0 22
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 6 1 1 19
    4 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 1 1 19
    5 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 3 2 12
    6 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 3 2 3 11
    7 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 3 1 4 10
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 3 1 4 10
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 0 5 9
    10 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    11 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 2 2 3 8
    12 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 2 2 4 8
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 2 1 6 7
    14 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 8 0 0 24
    2 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 7 1 0 22
    3 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 4 1 2 13
    5 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 4 1 3 13
    7 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 0 5 12
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 2 3 11
    10 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 3 1 3 10
    11 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 2 1 5 7
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    13 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 2 0 6 6
    14 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 1 3 4 6
    15 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 1 2 5 5
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 0 1 18
    2 VASAS AKADÉMIA KFT. 6 6 0 0 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 7 4 0 3 12
    5 KELEN SPORT CLUB 7 3 2 2 11
    6 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 6 2 1 3 7
    7 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 2 1 4 7
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 1 4 6
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 1 2 4 5
    10 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    11 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 1 0 19
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 5 1 1 16
    3 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    4 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 7 5 0 2 15
    5 KELEN SPORT CLUB 7 4 1 2 13
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 7 3 1 3 10
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 0 5 6
    9 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 5
    10 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 1 1 5 4
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 7 0 2 5 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 5 4 0 1 12
    2 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    3 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 3 1 0 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 4 1 0 3 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 4 0 1 3 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 4 0 1 12
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 2 0 2 6
    5 JOBSFORWARD KFT. 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 3 0 1 2 1
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 4 0 1 3 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu